Töltés
TEKINTSE MEG FŐ VÍZFOLYÁSAINK LEGFRISSEBB AKTUÁLIS VÍZÁLLÁSAIT! Kattintson a részletekre.
Nagybajcs(23:00):246cm   Komárom(23:00):245cm   Esztergom(23:00):223cm   Budapest(23:00):298cm   Paks(23:00):222cm   Baja(23:00):360cm   Duna Mohács(23:00):373cm   
Töltés
Nyomtatható verzió Küldés
Aktuális ár- és belvízi helyzetértékelés    2013.04.09. 15:56
Aktuális ár- és belvízi helyzetértékelés

Ma kezdetben többnyire erősen felhős lesz az ég, szórványosan valószínű eső, zápor. Elsősorban nyugaton és délen szakadozik fel a felhőzet, és ott néhány órára kisüthet a nap.

Megélénkül a légmozgás, néhol megerősödik a déli, délnyugati szél.
A hét további részében többször lesz erősen felhős az ég, napsütés főként csütörtökön várható. Több alkalommal valószínű eső, zápor. Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az időszak második felében az ország területének 60 százalékán lehet.
 

ÁRVÍZI HELYZETÉRTÉKELÉS

Jelenleg 2402 km töltésen van árvízvédelmi készültség az országban.
I. fokú védekezés van 1074 km-en (Tisza felső szakaszán, valamint Szolnok-déli országhatár között, Túr, Sajó, Zagyva, Berettyó felső szakasza, Maros, Zala alsó szakasza, Rába egyes szakaszai, ahol az árhullám utáni helyreállítások folynak.)
II. fokú védekezés van 737 km-en (Kraszna felső szakasza, Lónyay főcsatorna, Tisza Dombrád-Szolnok között, Bodrog, Hármas-Körös torkolati szakasza).
III. fokú védekezés van 591 km-en (Kraszna alsó szakasza, Takta, Hortobágy-Berettyó, Berettyó alsó szakasza, Fekete-, Fehér-, Sebes-, Kettős- és Hármas-Körös).
 
Az elmúlt 24 órában a Felső-Tisza vízgyűjtőjének külföldi területein nem volt csapadéktevékenység, hazai területen is csak elszórtan volt kisebb csapadék, folytatódott az árhullám levonulása. Az OMSZ előrejelzése szerint a következő 3 napban 14-16 mm csapadék várható a Felső-Tisza vízgyűjtőjén, folytatódni fog az árhullám levonulása.
Az ország nyugati és középső területein már mindenhol apadás jellemző. A keleti területeken pedig jellemzően az alsó szakaszaikon áradnak a folyóink.
A Rábán megszüntettük az I. fokú készültségi szintet, de egyes szakaszokon ahol a helyreállítások folynak még továbbra is fenn tartjuk.
A Dunántúlon a Kaposon és a Marcalon van jelentősebb árhullám, mindkettőnél a vízfolyások alsó szakaszán tart a tetőzés. A Kaposnál a jelentős völgyi elöntés és tározódás (Kurd térségében) miatt nagyon lassú az apadás üteme.
 A Zalán I. fokú árvízvédelmi készültség van érvényben.
Az Észak-magyarországi mellékfolyók közül az Ipolyon megszüntettük a készültséget.
A Tisza folyó Záhony alatti szakaszain áradás, felette lassú apadás tapasztalható. Dombrád és Szolnok között többnyire II. fokú, alatta és felette I. fokú készültségi szintek vannak érvényben. Várható, hogy Szolnok térségében is rövidesen II. fok fölé emelkedik a folyó, míg Tokaj alatt a hét közepéig több helyen is eléri a III. fokot.
A Kraszna felső részén már apadás jellemző II. fokú készültségi szintekkel, viszont az alsó szakaszán még lassan árad. Ezeken a szakaszokon a vízállásnak megfelelően III. fokú készültség van érvényben.
A Lónyay főcsatorna árad, ma 6:00-kor Kótajnál 759 cm (II. fok 700 cm), a torkolati műtárgy Lónyay oldalán 768 cm (II. fok 700 cm), a Tiszai oldalán is 768 cm (II. fok 700 cm) a vízállás. A Tisza folyó, Tiszaberceli tetőzését követően, holnaptól várhatóan megkezdődik az apadás a főcsatornán.
A Bodrogon ? főleg a Latorca áradása miatt ? tartósan sok víz folyik le, Sárospataknál már megindult a lassú apadás, míg lejjebb a Tisza magas vízszintje is emeli a folyó vízszintjét. Jelenleg II. fokú készültségi szint van érvényben.
A Takta lefolyása akadályozott (Kesznyéten, árvízkapu), amit a magas Sajó-torkolati vízállás is fokoz, ezért a III. fokú készültségi szintet továbbra is fenn tartjuk.
A Sajó végig apad, a teljes hosszán I. fokú árvízvédelmi készültség van érvényben.
 A Zagyván is folytatódik az apadás, már csak az alsó szakaszán van I. fokú árvízvédelmi készültség érvényben.
A Hortobágy-Berettyó teljes szakaszán továbbra is árad, mindenhol III. fokú készültség van érvényben.
A Körösök (a csatlakozó Berettyóval kiegészített) vízrendszerében minden vízfolyáson jelentős árhullám vonul le. A Hármas-körös kivételével mindenhol apadás tapasztalható.
A Berettyón a felső szakszán Berettyóújfalunál folytatódik az apadás I. fokú szintekkel. Az alsó szakaszán is tetőzött, de itt továbbra is III. fokú készültségi szintek vannak érvényben.
A Sebes-Körös III. fokú árhulláma Körösladánynál a reggeli órákban tetőzött.
A Fekete-Körös, Fehér-Körös és a Kettős-Körösön folyatódik az apadás továbbra is III. fokú készültségi szinteket tartunk fenn.
A Hármas-Körös folyamatosan árad, a III. fokú készültségi szintet várhatóan itt is 50-100 cm-rel fogja meghaladni. A Tisza fokozódó visszaduzzasztó hatása miatt a szarvasi vízmércén az eddig észlelt 3. legmagasabb tetőzés kialakulása (2006: 986 cm; 1970: 954 cm) várható csütörtökön, 870 cm-es előrejelzés alapján.
 
Az árvízvédekezésben az elmúlt 24 órában 2740 fő vízügyi dolgozó és külső erő vett részt, a védekezés napi költsége mintegy 74,3 millió Ft volt.
 

Nagytavak helyzetértékelése

 
Balaton: 113 cm a tó vízállása (szabályozási tartomány 70-110 cm). Az elmúlt napon 1 cm-t emelkedett a vízszint.
Velencei-tó: 160 cm a tó vízállása (szabályozási tartomány 140-170 cm). Az elmúlt napon 2 cm-t emelkedett a vízszint.
 

Belvízvédelmi helyzet

Magyarország síkvidéki területein az elmúlt napon nem volt csapadék, belvízvédekezés szempontjából kedvező, napsütéses idő volt. A felső talajrétegek változatlanul teljesen telítettek, a belvízlevezető csatornákban a vízszintek magasak.
A kedvező időjárás és a védekezés következtében 212 ezer ha-ra csökkent a belvízzel elöntött terület, ebből 101 ezer ha vetés-szántó. Legnagyobb elöntések Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar megyében alakultak ki, de 20 ezer ha fölött van Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megyékben is az elöntés.
12 vízügyi igazgatóság 90 db belvízvédelmi szakaszából 82 szakaszon van érvényben belvízvédelmi készültség, ebből 12 szakaszon I. fokú és 45 szakaszon II. fokú és 25 szakaszon III. fokú a belvízvédelmi készültség. III. fokú készültséget a Dombóvári belvízvédelmi szakaszon a Kapos magas vízszintje miatt, a Zala és Kis-Balaton mentén, valamint az Alföld középső és déli területein kellett elrendelni.
Érintett vízgazdálkodási társulatok:
9 vízgazdálkodási társulat I. fokú, 21 társulat II. fokú, 4 társulat III. fokú belvízvédelmi készültséget tart fenn.
 
Önkormányzatok:
32 önkormányzat I fokú, 36 önkormányzat II. fokú és 2 önkormányzat III. fokú belvízvédelmi készültséget rendelt el.
A 278 db szivattyútelepből tegnap 186 db üzemelt, a 43 db szállítható szivattyúval együtt 32 millió m3 belvizet emeltek át, a belvízvédekezésben 1236 fő vett részt. A belvízvédekezés napi költsége 82 millió Ft volt. A belvíz gyors levezetése érdekében a lefolyási akadályok eltávolítására a csatornákon kotrásokat kell végezni.
Az elkövetkező 6 napban a síkvidéki területekre 10-20 mm csapadékot jeleztek.
 

Helyi vízkárelhárítás

Marcal
A Marcal mentén (Nemesgörzsöny, Egyházaskesző, Marcaltő) normalizálódott a helyzet. A Marcal bp-i depónia, Nemesgörzsöny-Egyházaskesző közötti közút hídja feletti szakítása miatt a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a pallósor építésével és annak homokzsákos megtámasztásával elvégezte a szakítás elzárását 527 folyóméter hosszon. A vízügy szakemberei az éjszaka folyamán folyamatos megfigyelést és állag megóvást végeztek. A Marcaltő-Egyházaskesző-Várkesző közötti közút településre bevezető szakaszán az épített nyúlgát megbontását folyamatosan ellenőrzik.
Kapos - Tolnanémedi-Dombóvár belvízvédelmi szakaszon
A Tolnanémedi?Dombóvár belvízvédelmi szakaszon a Kapos felső szelvényeiben jellemzően apadó vízállások, az alsó szakaszon még áradó vízállások tapasztalhatók, ezért a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság III., illetve II. fokú készültséget tart fent.
 
A Kaposon az árhullám levonulását követően a Dombóvár?Döbrököz közötti szakaszon erőteljes apadás indult el a tegnapi nap folyamán. Apadó vízszintek jellemzik a Döbrököz?Kurd közötti szakaszt is. Tetőzés közeli, de még áradó vízszintek alakultak ki Szakály és Pincehely térségében.
Az árhullám levonulásával párhuzamosan a védelmi feladatok a Szakály?Pincehely közötti szakaszra koncentrálódnak. Önkormányzati védekezés folyt a Keszőhidegkút?Regöly közötti közúton a közlekedés biztosítása érdekében. Az előző napon kiépített nyúlgát meghosszabbítását és magasítását végezte el az önkormányzat a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság műszaki javaslata alapján. A kiépített ideiglenes védmű 105 fm hosszúságú, 1600 db zsák beépítésével készült el.
Az elöntött mezőgazdasági (rét, legelő és erdő) területek nagysága Szakály és Döbrököz között kismértékben tovább nőtt. Döbrököz és Dombóvár közötti elöntött területek jelentősen nem változtak.
 
Bódva
Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság szakemberei folyamatos őri- és műszaki figyelőszolgálatot tartanak fenn, fokozottan ellenőrzik a zsilipeket és a csappantyúkat. Amennyiben szükséges, az önkormányzati védekezéshez műszaki segítségnyújtás adnak a vízügyi szakemberek.
Szalonnán a 34+000-as szelvény közelében az önkormányzat figyelőszolgálatot tartott fenn. A nyúlgát megnyitása megtörtént azokon a pontokon ahonnan gravitációsan levezethető a Bódva patakba a lakóházak közül a víz. Az önkormányzat 2013.04.08-án 10 órától megszüntette a készültséget.
A szendrői önkormányzat a szuhogyi közúti híd mellett 04.08-án 13:00 óráig szivattyúzást végzett a 27+000 szelvény környezetében lévő csapadékvíz bevezető ároknál. Az önkormányzat 2013.04.08-án 13:00-kor a készültséget megszüntette.

Megtett intézkedések:

Az érintett vízügyi igazgatóságok az elrendelt árvízvédelmi fokozatok előírásai szerint végzik tevékenységüket. A fokozatnak megfelelő figyelőszolgálat ellátása mellett a szükséges intézkedések végrehajtása érdekében éjjel-nappali ügyeletet és járőrszolgálatot látnak el és az önkormányzati védekezési tevékenység támogatásának körében folyamatos a műszaki segítségnyújtás, szakmai irányítás és a szükséges tájékoztatás.
 
Beavatkozások:
-      Tovább folytatódik az egyes helyeken a műtárgyak fokozott figyelése és ellenőrzése, továbbá a hullámverés elleni védmű homokzsákos leterhelésének folytatása/erősítése történt. Töltéskorona kézi kátyúzása, kátyúkban rekedt vizek leeresztése.
-        A belvízvédelmi csatornákban a vizek zavartalan lefolyása érdekében, a csatornák feliszapolódott szakaszainak szükséges mértékű kotrását, a növényzet eltávolítását, a műtárgyakon fennakadt uszadékok eltávolítását folyamatosan elvégzik.
-        Egyes szakaszokon a töltések mentett oldalán összegyűlt csapadékvizet szakaszosan átemelik.
-        A vízügyi igazgatóságok munkatársai értesítették a veszélyeztetett települések Polgármestereit, a területileg illetékes Védelmi bizottságokon keresztül, az érkező árhullámról. Kérték fokozott figyelőszolgálat teljesítését. Az aktualizált előrejelzések alapján ezt a tájékoztatást folyamatosan ismétlik.
-        A vízhozammérő csoportok áradó ágban vízhozam méréseket végeznek.
-       2013. 04. 04-én lezárásra került a Hortobágy-Berettyó torkolati műtárgy, mivel az érkező belvizek a Hármas-Körösön levonuló árhullám miatt nem tudnak bejutni gravitációsan a folyóba. 2013. 04. 06-án délelőtt 3 vízügyi igazgatóság szakemberei üzembe helyeztek 12 m3/s szivattyúkapacitást a Mezőtúri árvízkapunál, amelynek segítségével a lezárt folyószakaszba érkező belvizeket a károson magas vízszintek elkerülése érdekében beemeljük a Hármas-Körösbe. A kiépített helyszínen további 6 db 0,5 m3/s szivattyú telepítése befejeződött, melyek a Nagyiváni tározó irányába emelik át a belvizet a folyó hullámteréből. 04.07-án Békésszentandrásra Győrből és Budapestről 5 és 1 db 0,5 m3/s szivattyú csőrendszerrel átirányításra került.
-        A vízügyi szakemberek felmérték a Hortobágy-Berettyó belvízvédelmi rendszere által érintett településeket, hogy az önkormányzatok és a védekezésben részt vevő társszervek fel tudjanak készülni a belvíz-beemelési korlátozás miatt szükségessé váló védekezési feladataikra.
-        A Hortobágy-Berettyó vízrendszerében az árvízkapuhoz érkező vízmennyiség és az átemelt vízmennyiség egyensúlyban van.
-        Folyamatosan figyelemmel kísérik a szakemberek a rendelkezésre álló hordozható szivattyú kapacitásokat.
-        A Hortobágy-Berettyó bal parti védvonala (60+200 - 67+150 tkm) igen erős igénybevételnek lett kitéve. A töltéskorona járhatóságának biztosítása érdekében zúzottkő beépítése engedélyezték, aminek a kivitelezése folyamatban van.
 
Országos Vízügyi Főigazgatóság, 2013. április 9.
 
 
Fel Fel