Tájékoztató - 2010.06.09. - 2010.06.09. 07:00
Vízügyi honlap

Sajtóanyag

2010. június 9. 

Gyorsan apad a Hernád 

A Hernád a teljes folyó szakaszon apad, a határszelvényben Hidasnémetinél a ma reggeli vízállás 244 centiméter. A tetőzés óta mintegy két métert apadt. Gesztelynél is apad a Hernád, ott mintegy 1 métert csökkent már a víz szintje a tetőzés óta. 

A védekezési munkák súlypontja tegnap továbbra is Hernád torkolati szakaszán volt. A folyóvölgyben a vízügyi igazgatóság irányításával mind a 21 önkormányzati szakaszon folytatódott a védekezési és megelőzési tevékenység. Gesztelynél az átázott töltésmagasítások egyre kevésbé tudják tartani a vizet. A tovább folytatódtak a gesztelyi szakadás elzárási munkái. Ezen túlmenően kijelöltek a gesztelyi híd feletti egy további visszavezetési helyet, a megnyitást ma hajnalban megkezdték. 

A Sajó, a Hernád és a Bódva völgyében lévő 76 település 75 százalékát öntötte el valamilyen szinten a megáradt folyó. Mindössze húsz település az, amelyik egyáltalán nem került veszélybe. A Sajó két falut, Sajóecseget és Felsőzsolcát öntötte el teljesen. Ezen felül a Hernád mellett további hét település van, amelyiket ha nem is teljesen, de nagy részét elöntötte az eddigi legnagyobb vízszint fölött hetven centiméterrel érkező áradás. Ezek: Kiskinizs, Aszaló, Nagykinizs, Szikszó, Ócsanálos, Felsődobsza, Hernádkércs. A három folyó mellett még 14 település van, amelyiket részlegesen öntötte el a víz. Ezek egyike a hetek óta megfeszítetten védekező Edelény.

Minden idők második legnagyobb árhulláma várható a Közép-Tiszán

Ma reggel a magyarországi folyók közül már csak a Duna, a Tisza és a Lónyay főcsatorna árad. A többi folyó apad. 

A Tisza felső szakaszán apad, a középső- és alsószakaszon mindenütt harmadfokot meghaladó vízállásra lehet számítani. Szolnoknál a tetőzés június 14-15 között 1000 cm körüli szinten várható, mintegy negyven centiméterrel a valaha mért legnagyobb vízszint alatt. A ma reggeli vízállás 906 cm. A Tiszán a vízügyi igazgatóságok felkészültek az árhullám fogadására, a középső szakaszon a Szolnoki vízügyi igazgatóság az előre jelzett vízszintekre folytatta az ideiglenes védművek kiépítését. A folyó egyébként Tiszapalkonyánál még árad. A rendkívüli védekezésben érintett Sajó, Bódva, Hernád vízmennyisége itt folyik be a Tiszába. A vízszint már most nyolc centiméterrel van az eddigi legnagyobb vízszint alatt. 

A Duna Budapesten és felette gyorsan apad, alatta még árad. A fővárosban egy nap alatt 30 centiméterrel csökkent a víz szintje. A rakpartról várhatóan péntek délután vonul le. Budapest felett már csak Esztergom térségében van harmadfokú készültség. Alatta, a Baja alatti védvonalakon is harmadfokú a készültség. A víz szintje harminc centiméterrel közelíti meg az eddigi legnagyobb vízszintet.                            

Folyóink fővédvonalain 2789 km hosszon van védelmi készültség.

Tegnap még mindig több mint 14100 ember védekezett. Ebből vízügyi, vagy a vízüggyel szerződésben álló szakemberek száma mintegy 3600.  A vízügy által felhasznált, illetve önkormányzatoknak kiadott homokzsákok mennyisége meghaladja a 8 millió 100 ezer darabot.

 

Belvízvédekezés 

A belvízzel elöntött területek nagysága a kedvező időjárás és a védekezés hatására némileg csökkent, jelenleg 214 000 ha, ebből 108 ezer ha a vetés-szántó terület. Az átnedvesedett területek aránya ennek 2,5-3 szorosára tehető. A talajok teljesen telítettek, még hosszantartó védekezésre kell számítani.

Mind a 12 környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság területén elrendeltek belvízvédelmi készültséget, az ország 91 db szakaszából összesen 81 szakaszon van érvényben belvízvédelmi készültség, ebből 7 szakaszon I. fokon, 63 szakaszon II. fokon és 11 szakaszon III. fokon  védekeznek.

Tegnap 188 db szivattyútelep és 41 db szállítható szivattyú összesen 28 millió m3 belvizet emelt át a befogadókba. 

A védekezésben 30 vízgazdálkodási társulat is részt vesz. 124 önkormányzat rendelt el belvízvédelmi készültséget, harmadfokban 21 önkormányzat védekezik, 2 önkormányzat rendkívüli készültséget rendelt el. A vízügyi és társulati védekezés elsősorban a települések belterületeinek mentesítésére irányul.