OMIT közlemény 2014.09.16 - 2014.09.16. 12:52
Vízügyi honlap

Jelenleg összesen 553,2 km-en van árvízvédelmi készültség az országban, ebből 421,5 km-en I. fokú, 52,2 km-en II. fokú, 79,5 km-en III. fokú a készültségi szint. Láng István, az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetője tegnap este a helyszínen ellenőrizte a beavatkozások szakszerűségét a Mura védvonalon. A Murán, illetve a Dráván levonuló árhullám tetőzése jelenleg Murakeresztúr térségében van.

Az ezt következő folyószakaszon a Mura, majd a Dráva mentén egészen Barcs térségéig nyílt ártér van, ahol az érintett önkormányzatok feladata a védekezés. Az Országos Műszaki irányító Törzs valamennyi önkormányzathoz megnevezte a vízügyi műszaki irányítót.

A Szentborbás és Drávaszabolcs közötti állami védműveken, ahol a védekezés ellátása a vízügyi igazgatási szervek feladata, az őrszolgálat és a szükséges védelmi személyzet felállítása megtörtént. Az állami védvonalak ezen a szakaszon újak, magassági biztonságuk megvan. A fakadó vizes és egyéb jelenségek valószínűsége kicsi a homokzsákháttér és az őrszolgálat mellett, a biztonság megvan. A Dráva menti védvonalon homokzsák töltő telepeket jelölt ki a védelemvezetés.

Az Országos Műszaki irányító Törzs megbízásából az érintett vízfolyásokon a vízszintrögzítéseket folyamatosan végzik a vízügyi szakemberek.

Az önkormányzati védekezések szakmai irányításában összesen 92 vízügyi dolgozó vett részt és 5 db szivattyút biztosítottunk a siófoki önkormányzat védekezéséhez.

Az árvízvédekezésben az állami műveken összesen 429 fő vízügyi dolgozó vett részt, amelyből 141 fő más vízügyi igazgatóságoktól átrendelt szakember. A védekezésben 14 db teherautó, 102 db szgk, 10 db építőipari gép, 2 db vízi jármű vett részt, 8400 db homokzsák és 109 m3 homok került felhasználásra.

 HIDROMETEOROLÓGIAI HELYZET ALAKULÁSA:

A tegnapi nap folyamán területi átlagban jelentősebb, 15 mm-t meghaladó csapadék már csak a Közép-Duna, a Közép-Tisza részvízgyűjtőjén és a Zala-Balaton rendszerén (17,1 mm) esett. 10-15 mm közötti csapadékot mértek a Rába-Répce, a Sió-Kapos-Sárvíz, a Zagyva-Tarna, a Körösök és a Dráva alsó részvízgyűjtőjén. Tovább gyengül, és lassan távolodik az elmúlt napok jelentős csapadékát okozó légörvény, időjárásunkat egyre inkább a tőlünk északkeletre elhelyezkedő anticiklon határozza meg, ezért szombatig számottevő csapadék nem várható, az egy-egy záporból, zivatarból lokálisan sem számíthatunk jelentősebb mennyiségű csapadék.

Változás csak a hét legvégétől, vasárnaptól lehet, de a kialakuló ciklonális mező csapadékhatékonysága még bizonytalan.

 ÁRVÍZI HELYZETÉRTÉKELÉS

Jelenleg 421,5 km-en I. fokú (Duna, Rábca, Zala, Sajó), 52,2 km-en II. fokú (Dráva, Rába), 79,5 km-en III. fokú (Lajta, Mura, Principális csatorna) árvízvédelmi készültség van elrendelve az országban.

 A Mura Letenyénél tegnap 22 órakor tetőzött a valaha mért legnagyobb vízállást 40 cm-rel meghaladó 554 cm-rel. Az árhullám csúcsa ma reggelre Murakeresztúr térségébe érkezett, tetőzés közeli állapotban van. Letenyénél a ma reggeli vízállás 529 cm (III. fok 430).

A Dráván Őrtilos, Barcs és Szentborbás vízmércéken a kialakuló vízszintek várhatóan csak megközelítik az eddigi maximális értékeket, a jelenlegi előrejelzések és a horvát erőművekből eresztett vízmennyiségek szerint, a folyó alsó szakaszán, Drávaszabolcsnál sem fogja meghaladni az eddig mért legmagasabb értéket a vízállás.

 A Lajtán megindult második árhullám utolérte az első árhullámot, így Mosonmagyaróvárnál tegnap este 18 órakor III. fokú árvízvédelmi készültségi szint került elrendelésre. Mosonmagyaróváron a ma reggeli vízállás 239 cm. A tetőzés 250 cm körül alakul a ma éjszakai órákban, majd lassú apadás kezdődhet.

A Principális csatornán hétfőn a déli óráktól kezdődött meg a nagyon lassú apadás. Ma reggelig csupán 2 cm-t apadt a víz.  További nagyon lassú apadás várható.

A Rába meder és völgy tegnap éjfélkor tetőzött Körmend és Sárvár között.  Az árhullám levonulásával további jelentős völgyi elöntések képződtek a völgyben. Sárvárnál a folyó estétől intenzíven áradásnak indult. Ma reggelre 2 m-t emelkedett a vízszint, a vízállás ma reggel 10 órakor 364 cm (III. fok 450).

Legfrissebb számításaink szerint a Rába vízszintje Sárvárnál ma este II. fok feletti szintekkel tetőzik. Az alsóbb részeken Ragyogóhídnál és Árpásnál III. fok körüli vízállások várhatók.

 A Zalán Zalaapátinál magas mederteltség alakult ki a korábbi árhullámok hatása miatt. Zalaapátinál 330 +-30 cm-rel fog tetőzni, 2014.09.17-én, szerdán 8 óra körül. Az árhullám viszonylag gyorsan vonul le. Bizonytalan az árhullám völgyi ellapulása. Mindezek miatt bizonytalan a várható zalaapáti helyzet.

A Marcalon a lehullott csapadék hatására további lassú vízszintemelkedésre számítunk, ez II. fokú készültség elrendelését teszi szükségessé pénteken Gyirmótnál.

A Duna magyarországi felső szakaszán Nagybajcsnál sem haladja meg az I. fokú készültségi szintet, lejjebb is fokozat alatti levonulásra számíthatunk.

A Sajó Sajószentpéternél ma reggel 8 órakor 303 cm-es vízállással (II. fok 300 cm) a tetőzés közelében van, miközben Sajópüspökinél az I. fokú (200 cm) készültségi szint környezetébe süllyedt a vízszint.

Ma napközben Felsőzsolcánál is megtörténik a tetőzés, de a vízállások továbbra is elmaradnak az I. fokú (300 cm) készültségi szinttől.

Amennyiben marad a jelenlegi apadási ütem, úgy holnap napközben Sajószentpéternél is az I. fokú (250 cm) készültségi szint közelébe süllyed a vízállás.

 BALATON

A Balaton felületére, valamint a vízgyűjtő területen lehullott csapadék hatására a tó vízállása az elmúlt napon 1 cm-t emelkedett. A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a 2014. szeptember 3-án megkezdett apasztó vízeresztést 25 m3/sec -ról 50 m3/sec értékre növeli. Az eresztés célja a jelenlegi magas vízszint csökkentése az esetleges károk megelőzése érdekében, valamint a téli időszak kezdetére tározási lehetőséget biztosítása a tóban úgy, hogy a bekövetkező jegesedés ne okozzon károkat a parti létesítményekben és műtárgyakban.

A vízparti sávban fekvő településeken sehol nem kellett helyi vízkárelhárítási védelmi fokozatot elrendelni, de a védekezésért felelős helyi szakemberek kijelölésre kerültek és elérhetőek.

 Belvízvédelmi helyzet

Jelenleg tíz vízügyi igazgatóság területén összesen 35 szakaszon van elrendelt készültség. 15 szakaszon van érvényben I. fokú, 12 szakaszon II. fokú, 8 szakaszon pedig III. fokú belvízvédelmi készültség. Az elmúlt két napon a csapadék tevékenység áttevődött az ország középső tájára, jelentősen megnőtt a belvízzel elöntött terület nagysága, a ma reggeli adatok alapján 47 600 ha (ebből 22 350 ha vetés-szántó) van víz alatt. Legnagyobb elöntések az Alföld középső vidékén, Szentes ? Mezőtúr térségében alakultak ki.

Üzemelő szivattyútelepek kapacitása 79 m3/s, tegnap 4,1 millió m3 belvizet emeltek át. A belvízvédekezésben 364 fő vízügyes dolgozó vett részt, amiből 12 fő az átvezényelt létszám.

 

Országos Műszaki Irányító Törzs, 2014. szeptember 16.