ORSZÁGOS MŰSZAKI IRÁNYÍTÓ TÖRZS- Tájékoztató 02.07. - 2017.02.07. 12:19
Vízügyi honlap

ORSZÁGOS MŰSZAKI IRÁNYÍTÓ TÖRZS

Tájékoztató 02.07.

Hidrometeorológiai előrejelzés

A legfrissebb meteorológiai előrejelzések szerint a következő időszakban szinte mindenhol visszatérnek az éjszakai fagyok, de a korábbihoz hasonló extrém alacsony értékekre inkább csak a Tisza keleti, északkeleti, határainkon túli, magasabban fekvő területeken lehet számítani.

Az enyhülés miatt a Duna hazai szakaszain a jég szinte teljesen eltűnt, inkább már csak a mellékfolyók feltört állójeges szakaszairól beúszó jégtáblák észlelhetőek.

Az eső és a hóolvadás következtében elsősorban a Tisza vízrendszerében alakultak ki kisebb-nagyobb vízszintemelkedések. Ezek a Tiszán és a mellékfolyókon folyamatosan bontják fel maguk előtt az álló jeget. A Tiszán Vásárosnamény felett jórészt jégmentes, alatta Záhonyig többnyire erősen zajló, Záhonytól pedig nagyrészt állójeges szakaszok találhatóak. A korábban kevéssel Vásárosnamény alatt kialakult jégtorlasz fokozatosan lefelé sodródik, a tegnapi naptól már Záhony vízállását emelte meg, ma reggelre közel 2 méterrel.

 A vízszintemelkedések következtében a Túron, és (a jégtorlasz okozta visszaduzzasztás hatására) a Tiszán Záhonynál a II. fokú szintet kevéssel meghaladó vízállások alakultak ki. A Tiszán Tivadar és Vásárosnamény között, a Zagyva-Tarna vízrendszerén, I fok feletti értékeket észlelnek.

Az előrejelzések szerint a Tisza Vásárosnaménynál a II. fokú szint környéki vízállások várhatóak. Lejjebb az I. fokot jelentő értékeket meghaladó, egyes helyeken a II. fokú szinteket megközelítő vízállások valószínűsíthetők. A mellékfolyók közül a Bodrogon és a Körösök vízrendszerén szintén I. fok közeli vízállások várhatóak. Ezenkívül mind a Tiszára, mind a mellékfolyói esetében továbbra is figyelembe kell venni, hogy a levonuló árhullámok hatására az álló jég felbomlása, újra összeállása, hosszabb-rövidebb időre lokálisan újabb helyeken is akár jelentős vízszintemelkedések, illetve csökkenésekhez vezethet.

 

Jégvédekezés

DUNA

Az enyhülés miatt a Duna hazai szakaszain a jég szinte teljesen eltűnt, inkább már csak a mellékfolyók feltört állójeges szakaszairól beúszó jégtáblák észlelhetőek. A szerb Fél írásos kérésének megfelelően, valamint a Belgrád ? Vukovár közötti Duna-szakasz kedvező jég viszonyaira való tekintettel, a déli országhatár alatti Duna-szakaszra vezényelt jégtörőhajókat (Jégtörő VII és Széchenyi) 2017.02.07-én reggel 8 órai indulással visszarendelésre kerültek Bajai állomáshelyükre.

TISZA

Az eső és a hóolvadás következtében elsősorban a Tisza vízrendszerében alakultak ki kisebb-nagyobb vízszintemelkedések. Ezek a Tiszán és a mellékfolyókon folyamatosan bontják fel maguk előtt az álló jeget. A Tiszán Vásárosnamény felett jórészt jégmentes, alatta Záhonyig többnyire erősen zajló, Záhonytól pedig nagyrészt állójeges szakaszok találhatóak. A korábban Vásárosnamény alatt kialakult jégtorlasz fokozatosan lefelé sodródik, a tegnapi naptól már Záhony vízállását emelte meg, ma reggelre közel 2 méterrel. A vízszintemelkedések következtében a Túron, és (a jégtorlasz okozta visszaduzzasztás hatására) a Tiszán Záhonynál a II. fokú szintet kevéssel meghaladó vízállások alakultak ki. A Tiszán Tivadar és Vásárosnamény között, a Zagyva-Tarna vízrendszerén, I fok feletti értékeket észlelnek.

 

Árvízvédekezés

Az előrejelzések szerint a Tisza Vásárosnaménynál a II. fokú szint környéki vízállások várhatóak. Lejjebb az I. fokot jelentő értékeket meghaladó, egyes helyeken a II. fokú szinteket megközelítő vízállások valószínűsíthetők. A mellékfolyók közül a Bodrogon és a Körösök vízrendszerén szintén I. fok közeli vízállások várhatóak. Egyes mellékfolyók (Bodrog, Túr, Kraszna) esetében megjegyzendő, hogy a külföldi tározók üzemeltetése akár jelentősen is befolyásolhatja a kialakuló hidrológiai helyzetet. Tiszára, mind a mellékfolyói esetében továbbra is figyelembe kell venni, hogy a levonuló árhullámok hatására az álló jég felbomlása, újra összeállása, fluktuálása hosszabb-rövidebb időre lokálisan újabb helyeken is akár jelentős vízszintemelkedések, illetve csökkenésekhez vezethet. Magyarországon jelenleg 529 km-en van elrendelve I. fokú árvízvédelmi készültség. Érintett vízfolyások Felső-Tisza, Bodrog, Túr, Szamos, Kraszna, Zagyva és Tarna. II. fokú árvízvédelmi készültség 75 km-en van elrendelve. Érintett vízfolyás: Túr

 

BELVÍZ

Jelenleg 9 vízügyi igazgatóság területén 29 szakaszon rendeltek el belvízvédelmi készültséget, 9 szakaszon II. fokú, 20 szakaszon I. fokú készültség van érvényben. A belvízzel elöntött terület nagysága 17 200 ha. A hirtelen felmelegedés hatására a hó elolvadt, de a talaj még nem engedett ki, így az elmúlt napon lehullott 6-10 mm csapadék nem tudott beszivárogni a talajba. A befogadó csatornák vízállásai a mértékadó szintet meghaladták, több helyen a szivattyútelepek kétműszakos üzemelése vált szükségessé. 58 db szivattyútelep 2,2 millió m3 belvizet emelt át, a védekezésben 145 fő vett részt. A következő napokban 0-6 mm eső várható. A lefolyást lassítani fogja, hogy a szerdai hidegfront hatására éjszaka lefagynak az elöntések.

OMIT,2017. február 7.