Tájékoztató 2019.05.30 - 2019.06.05. 15:25
Vízügyi honlap

TÁJÉKOZTATÓ

ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG

 

Az országban jelenleg 385,2 km-en van árvízvédelmi készültség elrendelve.

 A tegnap este, a Dunán történt hajóbaleset miatt haladéktalanul elrendeltük a III. fokú készültségnek megfelelő, fokozott éjjel-nappali parti figyelő-jelentő szolgálatot a Duna Budapest alatti szakaszán a déli országhatárig, három Vízügyi Igazgatóság területén, a Közép-Duna völgyi, Közép-dunántúli és Alsó-Duna völgyi Vízügyi Igazgatóságon. Vízről történő, négy vízi járműves figyelőszolgálatot rendeltünk el a déli M0 híd alatt, Tassnál, a solti rakodónál és Baján, a Türr István hídnál. Egy kitűző hajónk még az éjszaka folyamán a baleset helyszínére érkezett és azóta is biztosítja a nemzetközi hajóút kitűzési feladatait, ahol részleges hajózárat rendelt el a hatóság illetve egy további kitűző hajó is részt vesz a munkában, amely a Duna Baja és Solt közötti szakaszát felügyeli. A kiemelést elősegítendő a baleset helyszínén vízsebesség méréseket és mederfelmérést végzünk a mai napon.

A DUNA vízállása Budapestnél tegnap este 21.00-kor 501 cm volt, ma délelőtt 10 órakor pedig 513 cm. A vízhozam ma délelőtt 4470 m3/s a Duna fővárosi szakaszán, a tetőzés ideje alatt szombaton kora este pedig 5550 m3/s várható.

 

 DUNA:

A Duna ma reggelre Ausztriában Kienstock térségében tetőzött, a magyar szakasz nagy részén is újra emelkednek a vízszintek. Nagybajcsnál jelenleg árad a folyó, várhatóan az árhullám az éjszakai órákban meghaladja a I. fokú készültségi szintet. Az osztrák mellékfolyókról érkezett nagyobb vízmennyiség következtében a tetőző vízállások a korábban jelzettnél (s egyben a néhány nappal ezelőtti árhullám értékeinél is) néhány deciméterrel magasabb szintekkel valószínűsíthetőek. Budapestnél a tetőzés szombaton, az alsó rakpartok szintjénél alacsonyabb, 600 cm körüli értékkel várható.

 

 TISZA:

A Tisza árhullámának hosszan elnyúló tetőzése az I. fokú készültségi szintet kissé meghaladó értékkel jelenleg Tiszapalkonya térségében jár.                   A Kisköréig tartó szakaszon az I. fokú értékek feletti, Kisköre alatt várhatóan azokat csak megközelítő tetőzések várhatóak.

A mellékfolyók közül a Kraszna, a Sajó-Hernád, a Zagyva-Tarna és a Körösök vízrendszerén is kisebb-nagyobb árhullámok indultak el, melyek következtében a Túron, a Krasznán a Fekete- és a Fehér-Körösön az I. fokú szint feletti, a Zagyva-Tarna vízrendszerén pedig helyenként a II. fokú szint feletti vízállások kialakulása valószínűsíthető.

 

Az Országos Vízjelző Szolgálat folyamatosan figyelemmel kíséri a  végbemenő folyamatokat és naponta elemzi a kialakult helyzetet

 

Országos Vízügyi Főigazgatóság, 2019. május 30.