2011.01.20. Vízkárelhárítási tájékoztató - 2011.01.20. 11:58
Vízügyi honlap

 

 

Hidrometeorológiai helyzet
 
Az elmúlt 24 órában az ország nyugati és középső részén általában 5 mm alatti, az É-K-i országrészben 5 mm feletti csapadék volt (néhány helyen meghaladta a 10 mm-t).
Az OMSZ jelentése alapján ma napközben északon, északnyugaton szakadozhat fel a felhőzet, csapadék ? egyre inkább hó halmazállapotban ? a középső országrészben valószínű. Az északira, északnyugatira forduló szél ma estétől főleg a Dunántúlon megerősödik.
A hőmérséklet 0 és +2 fok körül alakul.
Távolabbi kilátások hétfőig:
Vasárnapig délen, délkeleten erősen felhős vagy borult lesz az ég, és ott havazásra, hózáporra is számítani kell, de a csapadék mennyisége nem lesz számottevő. Másutt változóan felhős idő várható több órás napsütéssel, csapadék nélkül. Vasárnap este hidegfront érkezik, hatására erősen megnövekszik a felhőzet, és hétfőn már többfelé várható havazás, hózápor. Az északi, északnyugati szél nyugaton több alkalommal is viharossá fokozódik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet kezdetben 0, -5, majd az időszak végén -3, -8 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 0, +1 fok körül valószínű.
 
Vízjárási helyzet:
A Duna árhulláma Paksnál jár (tegnap este tetőzött 679 cm-rel I. fokban); Budapesten már a rakpartok szintje alá süllyedt a vízszint. Bajánál a tetőzés holnap várható a II. fok (800 cm) környezetében.
A Tisza felső szakaszán a legutolsó árhullám Tiszapalkonyánál jár, Tokajnál (és felette végig) már apad. Lejjebb Kisköréig még árad a folyó, Szolnoknál stagnálás körüli állapot van, kevéssel a II. fokú szint (750 cm) alatt.
A Tisza mellékfolyói közül a Kraszna alsó szakaszán megkezdődött az apadás, a II. fokot meghaladó tetőzés ma várható. A Bodrog tetőzése késik (a szlovákiai vízutánpótlás miatt kb. egy napot).
A Berettyó alsó szakaszán tart a kisebb árhullám tetőzése, kissé az I. fok felett. A Hortobágy-Berettyón Borznál a III. fokú szint meghaladása 41 napja tart!
 
A vízgyűjtőkön a hómennyiség csekély mértékben nőtt, a Dunán és a Tiszán a hóban tárolt vízmennyiség a sokévi átlag alatti, míg a Dráván továbbra is átlag körüli. A várható hidegebb időjárás és csapadék hatására újabb hófelhalmozódás várható.
 
Árvízvédelmi helyzet
 
Jelenleg folyóink fővédvonalain 1322 km hosszon van árvízvédelmi készültség, ebből:
 
?         III. fokú árvízvédelmi készültség van 86 km hosszon, a Hortobágy-Berettyó felső szakaszán.
?         I. fokú árvízvédelmi készültség van 1236 km hosszon, a Dunán (Gödnél, a Kvassay- és Tassi- zsilipek környezetében, Paks és a déli országhatár között),a Tiszán (Kisköre és a déli-országhatár között), a Krasznán, a Lónyay-főcsatorna középső szakaszán, a Bodrogon, a Taktán, a Zagyva alsó szakaszán,a Berettyó és a Sebes-Körös alsó szakaszán, valamint a Hármas-Körösön.
 
Belvízi helyzet
 
A belvízzel borított terület nagysága a kedvező időjárás és a védekezés hatására némileg csökkent, jelenleg 356 ezer ha (ebből 195 ezer ha a vetés szántó).
 
12 környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság területén az ország 90 belvízvédelmi szakaszából 77 szakaszon van érvényben belvízvédelmi készültség, ebből 14 szakaszon I. fokon, 50 szakaszon II. fokon és 13 szakaszon (Közép- és Dél-Alföldön) III. fokon védekeznek. Tegnap 179 db szivattyútelep és 54 db szállítható szivattyú 26 millió m3 belvizet emelt át a befogadókba, 1263 fő vett részt a védekezési munkálatokban. 93 db belvíztározóban 140 millió m3 belvizet tárolnak.
 
10 megye területén 30 vízgazdálkodási társulat folytat belvízvédelmi tevékenységet, 184 db szivattyútelepen és 73 db szivattyúálláson naponta 5,5 millió m3 vizet emelnek át a befogadókba. A vízitársulatok részéről összesen 490 fő vett részt a belvízvédekezésben.
 
218 település rendelt belvízvédelmi készültséget, ebből 18 település III. fokút.
 
 
A vörösiszap szennyezés helyzete
 
Valamennyi vizsgált ponton, minden paraméter szempontjából, az elmúlt napokhoz hasonlóan megfelelő volt a vörösiszap-szennyezés által érintett vizek minősége.
A Torna patak devecseri mérőpontján a KDT-KTVF 24 órás mérése szerint a víz pH értéke jellemzően a 7,5-8,1 sávban mozgott, általában 7,6 környékén volt. Kiugró értéket nem mértek.
Az elektromos vezetőképesség értékek sem jeleztek semmiféle jelentős eseményt, vagy  sóképződéssel járó beavatkozást. A kármentesítési munkák miatt a területen továbbra is fokozott figyelésre van szükség.
 
A Marcal vizsgálati eredményei csak e jelentés elkészülte után állnak majd rendelkezésre Ennek oka az, hogy a mederüledék mintavételével együtt történik a mai napi mérés. A mintavétel időigényes, ezért késő délelőttre lesz csak pH és vezetőképesség érték elérhető. A Torna-patak felől, a fentiek alapján, nem érkezik terhelés, így nem várható, hogy vízminőségi probléma lenne a Marcal ezen szakaszán.
A folyó jobb partján a NYUDU-KÖVIZIG mint a vízfolyás kezelője, vörösiszap kotrást végez a padkán és a vízzel nem borított rézsűkön III. fokú vízminőségi kárelhárítás keretében és mindehhez felvonulási utakat alakít ki.
 
A vízfolyás mentén és a mellék-vízfolyásokon járőrszolgálatot tartanak az esetleges káros jelenségek feltárása és megelőzése céljából, a munkaterületeken pedig naponta műszaki ellenőrzést végeznek.
A VM irányítása mellett a külterületek kárenyhítése is folyamatos.
 
Budapest, 2011. január 20.