Duna árhullám 2013. c. vízügyi konferencia Baján - 2013.09.03. 07:15
Vízügyi honlap

Budapestnél 2002 óta immár negyedszer haladta meg a vízállás a 800 cm-t. A XX. század 100 éve alatt mindössze kétszer volt erre példa a jégmentes árvizeknél. Június első napjaiban minden korábbit meghaladó áradás vonult le a Dunán, az eddig mért legmagasabb vízállásokkal.

A folyó mentén több mint 900 km-en zajlott a védekezés. Soha nem látott összefogással, hihetetlen mértékű erőkoncentrációval, és a minden részletre kiterjedő szakszerű irányítással az áradást sikerült a gátak között tartani.

Védekezési munkák Győrújfalu közelében

Az eddigi legnagyobb dunai árhullám elleni védekezés elemzésére ?Dunai árhullám 2013? címmel ? a Magyar Mérnöki Kamara Vízgazdálkodási tagozatának kezdeményezésére - az Országos Vízügyi Főigazgatóság, a bajai Eötvös József Főiskola Műszaki Kar és a Magyar Hidrológiai Társaság konferenciát szervezett szeptember 3-án, Baján.

A nyári gát átvágása Báta körzetében

A több mint 200 szakember részvételével zajló előadás sorozaton különösen nagy hangsúllyal tárgyalták a tudomány szerepét az operatív védekezésben, az új eszközök (mobilfal, tömlős gát stb.) alkalmazási lehetőségeit. A konferencia fontos tárgya volt az is, hogy minél megbízhatóbb módszerek álljanak rendelkezésre az árhullámok előrejelzésére, annak érdekében, hogy - a klímaváltozásból eredő egyre jelentősebb hatásokat is figyelembe véve - korlátok között lehessen tartani az emelkedő szintű árhullámokat.

 

További információ:

Siklós Gabriella
szóvivő
Országos Vízügyi Főigazgatóság
06 30 757 4006