Sajtóközlemény - jégvédekezés 2012.02.09 - 2012.02.10. 10:08
Vízügyi honlap

 I.                   Folyók vízjárása, hidrometeorológiai helyzet:

Az igen hideg időjárás a hét végétől lassan enyhébbre fordul, de továbbra is jócskán fagypont alatti, télies hőmérsékletekre kell felkészülni és a jövő hét közepén havazásra is számítani kell. Vízfolyásainkon továbbra is kisvízi állapot a jellemző és ebben a helyzetben a következő napokban sem várható lényeges változás.
 
II.                A folyók jéghelyzete:
 
Duna:
A Duna változatlanul erősen zajlik, csak a bősi tározótér felett van összefüggő álló jég, mintegy 17 km hosszban. A budapesti szakaszon partközelben van még nyílt víz, de a folyó 80%-án közel teljes jégborítás van, mely folyamatosan vonul le.
 
A dunai jégbeállás egyik feltételeként számon tartott -150 Celsius-fok negatív hőösszeg, -amelyet napi két adat átlagból számolnak és naponta összeadnak,- a számítások szerint várhatóan a hónap közepén érheti el a dunai jégbeállás hőmérsékleti feltételét.
 
A folyón kialakuló és várható jégviszonyokat, a ténylegesen bekövetkező hőmérsékleti viszonyok és a vízbevezetések által okozott hőszennyezés jelentősen befolyásolja.
 
A negatív hőösszeg Budapestnél mára -96,2 Celsius-fok, Bajánál -129,2 Celsius-fok.
A Paks alatti folyószakasz jegesedése - az atomerőmű hűtővizének melegítő hatása miatt - a felső Duna szakaszaitól később, néhány napos időeltolódással következik be.
 
Tisza:
A folyó teljes hazai szakaszán kisebb megszakításokkal áll a jég, melynek vastagsága átlagosan 10-20 cm között van, de helyenként eléri a 25-30 cm-t is.
 
Mellékfolyók
Duna és a Tisza mellékfolyóin az elmúlt naphoz képest az állójeges szakaszok jégvastagsága kismértékben tovább nőtt. A korábbi jégzajlásból kialakult jégtorlódásokat is folyamatosan figyelemmel kísérik, beavatkozást egyelőre nem igényeltek.
 
III.             Jeges árvíz elleni készültség:
 
Készültségi fokozatok:
-        I. fokú jeges árvíz elleni készültség:
A Tiszán január 31-től, míg a Dunán február 03-tól van érvényben.
-        II. fokú jeges árvíz elleni készültség:
A Duna mentén a Dunakiliti szakaszon és a Rábán Nick térségében, A Duna és a Tisza mentén a jégtörő hajók átállása miatt.
-        III. fokú jeges árvíz elleni készültség:
A Mosoni-Duna, torkolati szakaszára, pontszerűen, a Gönyűi kikötő védelme érdekében van érvényben III. fokú készültség. Operatív beavatkozás keretében a Neptun jégtörő folyamatosan biztosítja a hajózó utat.
 
III. fokú készültség van érvényben Baján a Kamarás-Duna téli kikötőjében. A jeges árvíz miatt a téli menedéket igénybe vevő hajók itt köthetnek ki biztonságosan, emiatt a kikötő területén jégtörő hajóval biztosítják a szabad vízfelületet.
 
-        A Tisza és a Duna jeges árvíz elleni védelmét összesen 13 jégtörőhajó biztosítja a kiszolgáló hajókkal együtt.
 
Úton az ország legnagyobb jégtörő hajója:
 
A Dunán kialakult jéghelyzetre tekintettel, tegnap (2012. február 9-én) 22 órától hajózási zárlat van érvényben a Duna teljes hazai szakaszán,
 
A hajózási zárlat életbe lépését követően a Dunán tartózkodó hajók - természetesen a jégtörők kivételével - kötelesek a legközelebbi téli kikötőbe bevonulni és a korlátozás feloldásáig ott várakozni.
 
Eközben az ország legnagyobb jégtörő hajója a Széchenyi az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) utasítására tegnap kora délután elhagyta a gönyüi kikötőt, hogy a zajló folyón -Budapestet ma a déli órákban érintve - lehajózzon a bajai téli kikötőbe, ahol csatlakozik a többi jégtörőhajóhoz. Útja közben már megmozgatja és darabolja az összeálló, zajló jégtáblákat ezzel is segítve a jég könnyebb levezetését.
 
A Duna délen Magyarországot a szerb, horvát közös határszakaszon hagyja el, ahol a jég kártétel nélküli levezetését a nemzetközi egyezményeknek megfelelően a vízügyi szakemberek biztosítják.
 
A Tisza erőteljes befagyása is komoly megelőző óvintézkedések megtételére készteti a vízügyi ágazatot, amelynek egyik első lépéseként két kisebb tiszai jégtörőt (Jégvirág I-II.) a hét végén- rendhagyó módon - közúton szállítanak Tokajból ideiglenes állomáshelyükre Tiszacsegére. A hajók folyóból való kiemelésére a Bodrog egyik kompkikötőjénél kerül sor, ahová már most is csak a 20-25 cm-es jég törésével juthatnak el.
 
 
Budapest, 2012. február 10.
Molnár Béla
főigazgató