Aktuális ár- és belvízi helyzetértékelés - 2013.04.04. 13:20
Vízügyi honlap

Hidrometeorológiai helyzet alakulása

 
A reggelig lehullott csapadék mennyisége az ország nagy részén 10 és 30 mm között változott, csak északkeleten és északnyugaton mértek 10 mm alatti csapadék mennyiséget, ugyanakkor Tésről 35 mm-t jelentettek. Délelőtt borult volt az ég, délnyugat kivételével több helyen esett az eső, nyugaton néhol havas eső, havazás is előfordult. Az időszak első felében túlnyomóan borult lesz az ég, és sokfelé várható eső, zápor. Később változóan felhős időre van kilátás, számottevő csapadék nélkül. Hétfőn az ország északi felén valószínű a legtöbb napsütés.
Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének 40 százalékán lehet.

ÁRVÍZI HELYZETÉRTÉKELÉS

 
Jelenleg 2749 km töltésen van árvízvédelmi készültség az országban.
 I. fokú védekezés van 1530 km-en (Túr, Bodrog, Mura, Rába és a Tiszán.)
II. fokú védekezés van 872 km-en (Takta, Tarna és mellékvízfolyásai, Sajó, Zagyva, Lónyai főcsatorna, Berettyó, Hortobágy-Berettyó, Fehér-Körös, Ipoly, Rába).
III. fokú védekezés van 346 km-en (Kraszna, Hortobágy- Berettyó, Fekete- Sebes-, Kettős- és Hármas-Körös, Zala).
 
A Tisza hazai területen Tivadartól lefelé árad, gyakorlatilag a teljes magyarországi szakaszon jelenleg I. fokú a készültség.
A Szamos folyón folytatódik az apadás.
A Túr folyó tegnap reggeli tetőzés után apadásnak indult. I. fokú készültségi szintet tartunk fenn.
A Kraszna folyó felső szakasza 11 órakor tetőzött Ágerdőmajornál. Az OMSZ előrejelzése szerint a következő 3 napban 21-23 mm csapadék várható a Felső-Tisza vízgyűjtőjén, mely további vízszintemelkedéseket okozhat. A Kraszna folyón az áradó vízállásra való tekintettel III. fokú készültséget rendeltünk el.
A Bodrog folyón az áradó vízállásra való tekintettel I. fokú árvízvédelmi készültséget rendeltünk el.
A Zagyva tegnapi apadást követően újra emelkedő vízállásokat mutat, I.-II. fokú készültségi szintekkel. Jászteleknél megközelítette a III. fokot.
A Hortobágy- Berettyó teljes szakaszán III. fokú készültség van érvényben. Mivel a vízszintje kiegyenlítődött a Hármas-Körös vízszintjével, a három területileg illetékes Vízügyi Igazgatóság egyeztetése alapján ma 11 órakor a Mezőtúri árvízkapu lezárásra került.  A további intézkedések megtétele a helyzet alakulásától függ.
A Fekete- és Kettős-Körösön és Sebes-Körösön III. fokú árvízvédelmi készültség van érvényben, a készültségi szintet meghaladó vízállások vannak. A Fekete-Körös Ant után ma hajnalban Remeténél is tetőzött, a Kettős-Körös tegnap 18 órakor Békésnél tetőzött, azóta lassú apadásnak indult. A Sebes-Körösön tegnap 11 órakor III. fokot rendeltek el. A Hármas-Körösön ma 9:50-től harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el.
A Taktán II. fokú árvízvédelmi készültségvan érvényben, III. fokhoz közeli vízszinttel.
A Sajón Sajópüspökinél tegnap 20 órakor tetőzött, alatta még árad, II. fokú készültséget tartunk fenn.
A Tarnán II. fokú. készültség van érvényben, Jászdózsáig apad, alatta árad.
A Berettyó felső szakaszán I. fokú, míg az alsó szakaszán az áradó vízállásra való tekintettel II. fokú készültségi szintek kerültek elrendelésre.
Az Ipolyon Ipolytölgyesnél még árad, felette tegnap tetőzött. Továbbra is II. fokú készültségi szintet tartunk fenn.
A Murán I. fokú árvízvédelmi készültséget tartunk fenn.
A Rába felső szakaszán I. fokú árvízvédelmi készültség van érvényben. Árpásnál ma reggel 9-kor tetőzött, itt még II. fok van érvényben.
A Zalán végig III. fokú készültségi szint van érvényben.
 
Az árvízvédekezésben az elmúlt 24 órában 1150 fő vett részt, a védekezés napi költsége mintegy 53 millió Ft volt.
 
A tegnapi naptól előrejelzett csapadék hatására a meteorológiai elemzések, valamint a vízügyi szolgálatban alkalmazott hidrológiai, hidraulikai modellek alapján az alábbi árhullámokkal számolunk:
A Dunán a következő napokban nem számolunk árhullám kialakulásával.
A Tisza felső szakaszán újabb árhullám indul meg, aminek tetőzése II. fokú készültség mellett levezethető, Szolnoknál elhúzódó III. fok közeli tetőzés várható. A közép Tiszán tartós árhullámra lehet számítani.
II. fokot meghaladó szintek várhatóak a Taktán és a Sajó folyón.
A Krasznán III. fok feletti készültségi szintek mellett levezethető a vízmennyiség.
A Szamoson és a Hernádon nem lesz szükség fokozat elrendelésére.
Számottevő árvíz alakult ki a Kőrösök vízrendszerén. A lehulló csapadék a jelenlegi III. fokú védekezést igénylő árhullámot tartóssá teszi a következő napokban.
A Rábán I.-II. fokúkészültségek mellett levezethető az árhullám.
Többi folyóinkon az árhullám levonulása már I. fokú készültség mellett, vagy az alatt levezethető (Mura, Dráva, Bodrog).
Összességében a folyóinkon érkező újabb árvízi hozamok jellemzően II. ? III. fokú készültség mellett levezethetők a következő napokban.
 
Nagytavak helyzetértékelése:
Balaton: 105 cm a tó vízállása (szabályozási tartomány 70-110 cm). Az elmúlt napon 2 cm-t emelkedett a vízszint.
Velencei-tó: 155 cm a tó vízállása (szabályozási tartomány 130-170 cm). Az elmúlt napon 1 cm-t emelkedett a vízszint.
 

Belvízvédelmi helyzet

Magyarország síkvidéki területein az elmúlt napon számottevő csapadék nem hullott. A felső talajrétegek változatlanul teljesen telítettek, a belvízlevezető csatornákban a vízszintek jelentősen megemelkedtek.
Országosan 173 ezer ha-ra emelkedett a belvízzel elöntött terület, ebből 79 ezer ha vetés-szántó. Legnagyobb, 35  ezer ha fölötti elöntés Csongrád megyében van, 25 ezer fölötti elöntéseketJász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar megyében regisztráltak, de Békésben, Borsod megyében, a Hanságban is 15 ezer fölötti területeket jelentettek.
12 vízügyi igazgatóság 90 db belvízvédelmi szakaszából 76 szakaszon van érvényben belvízvédelmi készültség, ebből 19 szakaszon I. fokú és 47 szakaszon II. fokú és 10 szakaszon III. fokú a belvízvédelmi készültség. A III. fokot a Dombóvári belvízvédelmi szakaszon a Kapos magas vízszintje, a Zala és Kis-Balaton mentén 4, valamint Békésben 4 szakaszon a nagy mennyiségű csapadék miatt kellett elrendelni.
 
Érintett vízgazdálkodási társulatok:
3 vízgazdálkodási társulat I. fokú, 26 társulat II. fokú, 1 társulat III. fokú belvízvédelmi készültséget tart fenn.
 
 
Önkormányzatok:
16 önkormányzat I. fokú, 10 önkormányzat II. fokú és 1 önkormányzat (Fegyvernek) III. fokú belvízvédelmi készültséget rendelt el.
 
A 278 db szivattyútelepből tegnap 168 db üzemelt, 28 millió m3 belvizet emeltek át, a belvízvédekezésben 1119 fő vett részt. A belvízvédekezés napi költsége 68 millió Ft volt. A belvíz gyors levezetése érdekében a lefolyási akadályok eltávolítására a csatornákon kotrásokat kell végezni.
Az elkövetkező 6 napban az előrejelzések szerint 5-10 mm közötti csapadék várható.
 

Helyi vízkárelhárítás

A Marcal vízfolyáson vízszintemelkedés következett be az intenzív csapadéktevékenység és a telített meder miatt. A Marcal menti mezőgazdasági területek egy része elöntés alatt van. Karakón a patak tetőzött, Merseváton árad. Boba térségében félpályás útlezárásra került sor. A vízfolyás mentén a Nyugat_Dunántúli Vízügyi Igazgatóság figyelő és járőrszolgálatot tart.
A Baranya és Somogy megyei kisvízfolyásokon (Kapos, Baranya-csatorna, Bükkösdi vízfolyás, Okor, Babócsai Rinya, Kelet Bozót-csatorna) az eltelt 24 óra alatt  megszűnt a csapadéktevékenység. A korábbi csapadék hatására a vízfolyásokon újabb árhullámok indultak el, ezek magassága helyenként a korábbi 03.30-31 -i szintet is elérte. A felső szakaszokon, a nap folyamán megkezdődött az apadás, míg az alsó szakaszokon még áradó vízállások jellemezték a vízfolyásokat.
Az érintett vízrendszeren a vízügyi igazgatóságok folyamatos figyelőszolgálatot tartanak.
 
Kapos ? Tolnanémedi-Dombóvár belvízvédelmi szakaszon
A vízfolyáson észlelt vízállásokat cm-ben a következők:

Állomásnév
I.
fok
II.
fok
III.
fok
LNV
2010.
évi
04.03.
6,00
04.03.
12,00
04.03.
18,00
04.04. 0,00
04.04. 6,00
Kapos, Dombóvár
230
290
350
496
485
413
438
422
402
386
Kapos, Kurd
260
330
390
463
463
425
428
429
429
429

 
A 2013. március 29. és április 4. közötti időszakban lehullott csapadék (74 mm), valamint a hóolvadás hatására a Kaposon megindult árhullám több helyen mezőgazdasági területek elöntését okozta.
A Kapos döbröközi szelvényében a megkezdődött apadást gyors vízszintemelkedés váltotta fel április 3-án, a kora reggeli óráktól. A Döbrököz alatti kurdi szelvény visszaduzzasztó hatását mérlegelve, fel kellett készülni a depóniát meghaladó vízszintek kialakulására. Döbrököz mélyebben fekvő lakóterületeinek védelme érdekében a szakmai segítséget nyújtó Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság javaslatára az önkormányzat megkezdte a korábban előkészített védművek megerősítését, illetve újabbak kiépítését.
-       Döbröközön 95 fm hosszban, közel 4000 db zsák beépítésével nyúlgát épült, valamint, megerősítésre került a korábban megépített önkormányzati védmű. A koraesti órákra kialakult vízszint már megközelítette, majd el is érte az első árhullám tetőző értékeit. A Kapos depóniái mentén ismét több helyen erőteljes csurgások, átázások, helyenként a koronát meghaladó, lepelszerűen átbukó vízszintek alakultak ki, növelve az elöntött mezőgazdasági területek mértékét.
-        A figyelő-jelentő szolgálat folyamatos, az önkormányzatoknak szakmai támogatást nyújt a Vízügyi Igazgatóság, a figyelő-jelentő szolgálat kiterjed a kiépített védművek ellenőrzésére is
 
 

Megtett intézkedések:

-        Az érintett Vízügyi Igazgatóságok Védelmi Törzsei a kialakult árvízszinthez tartozó árvízvédelmi fokozatok szerint végzik tevékenységüket. A szükséges intézkedések végrehajtása érdekében a védelmi helyzetnek megfelelően szükség esetén éjjel-nappali ügyeletet és járőrszolgálatot látnak el.
Beavatkozások:
-        Az érintett védelmi szakaszokon a műtárgyak üzemképességének fenntartása érdekében a beavatkozásokat folyamatosan végzik. Az elzárások megtörténtek.
-        Egyes helyeken a műtárgyak fokozott figyelése és ellenőrzése, továbbá a hullámverés elleni védmű homokzsákos leterhelésének folytatása/erősítése történt. Töltéskorona kézi kátyúzása, kátyúkban rekedt vizek leeresztése.
-       A belvízvédelmi csatornákban a vizek zavartalan lefolyása érdekében, a csatornák és a műtárgyakon fennakadt uszadékok eltávolítását folyamatosan végezzük.
-        Egyes szakaszokon a töltések mentett oldalán összegyűlt csapadékvizet szakaszosan emelik át a vízügyi szakemberek.
-       Értesítették  az érintett községek Polgármestereit, valamint a területen lévő erőtelepek üzemeltetőit az érkező árhullámról. A vízügyi szakemberek kérték fokozott figyelőszolgálat teljesítését. Az aktualizált előrejelzések alapján ezt a tájékoztatást folyamatosan megismételték.
-        A vízhozammérő csoportok áradó ágban vízhozam méréseket végeznek.
-        A Vízügyi Igazgatóságok az érintett helyi (járási) védelmi bizottságok vezetőit és tájékoztatták a kialakult és várható árvízi helyzetről.