Aktuális ár- és belvízi helyzetértékelés - 2013.05.09. 13:58
Vízügyi honlap

 Hidrometeorológiai helyzet alakulása

Ma alapvetően napos idő valószínű, kevés gomoly-, illetve változó mennyiségű fátyolfelhővel, csapadék nem várható. A déli, délkeleti szél a Dunántúlon napközben megélénkül. Zivatarok környezetében átmenetileg erős, viharos széllökések is lehetnek. A folytatásban eleinte még túlnyomóan napos idő lesz, majd gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, és többfelé várható eső, zápor, zivatar. Az időszak második felében a Dunántúlon már szakadozik a felhőzet, keleten azonban marad a sok felhő további csapadékkal. Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének 75 százalékán lehet.

ÁRVÍZI HELYZETÉRTÉKELÉS

Jelenleg 177 km töltésen van árvízvédelmi készültség az országban.
I. fokú az árvízvédelmi készültség 134 km-en (a Hortobágy-Berettyó felső szakaszán, a Rába körmendi szakaszán, valamint a Zalán, ahol az árhullám levonulása utáni helyreállítások folynak).
II. fokú az árvízvédelmi készültség 43 km-en (a Murán).
 
A Duna vízállásaira közepes mederteltség mellett stagnálás jellemző. Készültségi szintet elérő vízállásokra nem számítunk a következő napokban.
 
A Rába vízgyűjtőjén kialakult csapadéktevékenység hatására levonuló árhullám tegnap Szentgotthárdnál (készültségi szint alatti vízállásokkal) néhány órás stagnálás után apadó ágba került. Körmendnél meghaladta az I. fokú készültségi
szintet. A tetőzésre 18.00 órakor került sor 345 cm-rel - ma reggelig folyó több mint 10 cm-t apadt.
 
A Dráván a közepes mederteltségek mellett enyhe vízszintemelkedésre számítunk. Drávaszabolcsnál megközelítheti az I. fokú készültségi szintet.
 
A Murán levonuló árhullám miatt tegnap 24.00 órától II. fokú árvízvédelmi készültséget kellett elrendelni a folyón. Az előrejelzések szerint a Mura folyó Letenyénél a mai nap folyamán, 20.00 óra körül fog tetőzni a készültségi szintnek megfelelő, 400 +-10 cm vízállással, 680 m3/s vízhozammal.
 
A Felső-Tiszán, a következő napokban árhullám kialakulására nem számítunk.
 
Az Alsó-Tisza Csongrád és Szeged közötti szakaszán az apadó vízállásra való tekintettel megszüntettük az I. fokú készültségi szintet.
 
Folytatódik a Nagyiváni tározó leürítése a Hortobágy-Berettyóba. A felső szakaszon továbbra is az I. fokú árvízvédelmi készültséget fenntartjuk.

Nagyobb tavaink helyzetértékelése

Balaton: a mai napon 124 cm a tó vízállása (szabályozási tartomány ebben az időszakban 85-110 cm). Az elmúlt 24 órában nem változott a vízszint. Folytatódott a tó apasztó vízeresztése a siófoki zsilipen keresztül 15 m3/s-mal.
 
Velencei-tó: 157 cm a tó vízállása (szabályozási tartomány 140-170 cm). Az elmúlt napon 1 cm-t csökkent a tó vízszintje.
 
Az árvízvédekezésben az elmúlt 24 órában 122 fő vízügyi dolgozó vett részt, a védekezés napi költsége mintegy 1,8 millió Ft volt.

Belvízvédelmi helyzet

Tegnap számottevő csapadék nem hullott Magyarország síkvidéki területeire.
A belvízzel elöntött területek nagysága 21 ezer ha-ra csökkent, ebből 9 ezer ha vetés-szántó.
 
10 vízügyi igazgatóság 30 szakaszán van érvényben belvízvédelmi készültség, ebből 21 szakaszon I. fokú, 8 szakaszon II. fokú és 1 szakaszon III. fokú a belvízvédelmi készültség. III. fokú készültséget a 11.08. Kurcai belvízvédelmi szakaszon a Mindszenti I. szivattyútelep helyreállítási munkái miatt kell fenntartani.
 
A vízügyi igazgatóságok által üzemeltetett 278 db szivattyútelepből tegnap 56 db üzemelt, a 4 db szállítható szivattyúval együtt 1,5 millió m3 belvizet emeltek át, a belvízvédekezésben 166 fő vett részt. A belvízvédekezés napi költsége 11,7 millió Ft volt.
 
Jelenleg 5 vízgazdálkodási társulat folytat belvízvédekezést.
2 társulat I. fokú, 3 társulat II. fokú belvízvédelmi készültséget tart fenn.
 
Jelenleg 4 önkormányzat folytat belvízvédekezést.
2 önkormányzat I. fokú, 2 önkormányzat II. fokú belvízvédelmi készültséget tart fenn.

Helyi vízkárelhárítás

Marcal - Egyházaskesző. Az érintett Marcal szakaszon a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság figyelő- és járőrszolgálatot tart fenn.

Megtett intézkedések

Az érintett Vízügyi Igazgatóságok az érvényes árvízvédelmi fokozatnál előírtak szerint végzik tevékenységüket.
 
Értesítettük a Mura völgyében lévő önkormányzatokat és az OKF főügyeletét a levonuló árhullámról.
 
Beavatkozások
Folyik az árvíz során összegyűlt uszadék eltávolítása.
 
Az Ágotai vészelzáró mű teljes nyitásával továbbra is folyamatos a vízleadás a Nagyiváni tározó felöl a Hortobágy-Berettyó felé.
 
Országos Vízügyi Főigazgatóság, 2013.05.09.