Az Országos Műszaki Irányító Törzs közleménye - 2013.06.11. 12:27
Vízügyi honlap

AZ ORSZÁGOS MŰSZAKI IRÁNYÍTÓ TÖRZS KÖZLEMÉNYE

2013.06.11. 12.00 óra

Pintér Sándor belügyminiszter indítványának egyhangú elfogadásával az Országgyűlés felhatalmazta a kormányt, hogy a múlt kedden a Duna áradása miatt elrendelt veszélyhelyzetet június 19-éig meghosszabbítsa. A tárcavezető erről szóló, hétfőn beterjesztett indítványát - a házszabálytól eltéréssel - egy nap alatt fogadta el a parlament. A Duna magyarországi szakaszán a napokban mindenhol megdőlt a valaha mért legnagyobb vízállás, és ez várhatóan azokon a Budapesttől délre eső területeken is így lesz, ahol még nem tetőzött a folyó. Hétfőn ezért tizenkét, a fővárostól délre fekvő Duna menti járásra is veszélyhelyzetet hirdetett ki a kormány.

Az OMIT – az Országos Műszaki Irányító Törzs szakembereinek irányításával a védekezés ütemezetten zajlik. A szakemberek felkészítették a védekezésben részt vevő egységeket a tetőzés után várható árvízi jelenségek kezelésére. A gátak állapotát folyamatosan ellenőrzik, a kritikus helyeken meghozták a megfelelő intézkedéseket. A védekezést minden védvonalon az Országos Vízügyi Főigazgatóság koordinálja.

Molnár Béla az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője elmondta: az árvízben közvetlenül nem érintett területi Vízügyi Igazgatóságok szakembereinek átcsoportosításával a teljes védvonalon biztosítják a védekezés szakmai irányítását. Ez az átcsoportosítás megkezdődött és tervszerűen halad.

Az árhullám szintje Budapest felett mindenhol meghaladta a valaha mért legmagasabb vízállást. Az eddigi tetőzések a Budapesttől délre lévő szakaszon is meghaladták az eddigi rekordot és a ma tetőző szakaszokon is a valaha mért legmagasabb vízszinteket várnak az Országos Vízjelző Szolgálat szakemberei. Dunaújvárosban a vízszint tegnap reggel 10 órakor  emelkedett a valaha mért legmagasabb szint fölé,  a maximális vízállás értékét, 755 cm-t ma éjjel 1 órakor mérték, azóta apad a vízszint. Dunaföldvár jelenleg tetőzés közeli állapotban van, Pakson is lelassult az áradás üteme.

Az OMIT töltésfeltáró szakcsoportot rendelt ki az elsőrendű állami és az önkormányzati védművek kritikus szakaszainak vizsgálatára, a szakcsoport folyamatos jelentéseivel segíti az Országos Műszaki Irányító Törzs munkáját.

A védekezést vezető Országos Műszaki Irányító Törzs az eddig a felső szakaszon szolgálatot teljesítő szakembereit szükség szerint – a megfelelő pihenőidők figyelembe vételével – a Budapest alatti védekezési helyekre irányítja át. A védekezés műszaki irányításában az Országos Vízügyi Főigazgatóság az árvízben közvetlenül nem érintett területi igazgatóságainak vezető szakemberei is részt vesznek, összesen több mint 1000 szakembert csoportosítottak át.

Megtették az előkészületeket a Budapest alatti térségben a védelmi szakaszok súlypontjainál kialakítandó további 7 homokzsáktöltő telep kialakítására és mielőbbi üzembe helyezésére.

Pilismarótnál apadt a víz, itt a vízügyi szakemberek vezetésével tovább folytatják a bordás megtámasztás kiépítését.

A tassi-zsilip megerősítése megtörtént, a műtárgy állékonysága nincs veszélyben.

A Terrorelhárítási Központ a mai nap hajnalán 221 fővel csatlakozott az árvízvédelemben résztvevőkhöz Baján. Hajdu János tábornok, a TEK főigazgatója személyesen irányítja a helyszínen a védekezést.Az árvízvédelmi feladatok végrehajtására berendelt állomány megfeszített erővel dolgozik a helyszínen. A TEK az árvízi védekezés mellett a jogszabályban foglalt alapfeladatait is hiánytalanul ellátja.

Az apadás nagyon lassú, ezért fontos hangsúlyozni, hogy a Duna felső szakaszán lévő védekezés továbbra is kiemelt ha ngsúlyt kap. A vízügyi szakemberek vezetésével tovább erősítik a védvonalakat. Az OMIT vezetője hangsúlyozta, ha lehet, most még fontosabb a fegyelmezett munka, a védelmi terv összeállítása, az erőforrások beosztása. A most következő 2-3 napban még nem lélegezhetnek fel a védekezésben résztvevők a felső szakaszok védelmét illetően sem.

A hétfő délután az Esztergomi kistérségtől a déli határig narancssárga riasztást adott ki az OMSZ. A zivatarokat jégeső, viharos szél, felhőszakadás kísérte. Az Országos Műszaki Irányító Törzs intézkedett, hogy a civilek és az önkéntesek befejezzék a munkát és védett helyre menjenek.

A hivatásos állomány azon része, amely rendelkezik védő felszereléssel folyamatosan ellátta a védekezési feladatokat, az árvízvédelmi központok pedig gondoskodtak a további védőfelszerelésekről.

Az OMIT megkérte az árvízvédekezésben résztvevőket, hogy készüljenek fel a rendkívüli időjárásra.

A legfrissebb árvízi adatok a Dunán - 2013. június 11. 11.00 óra

Állomás

Aktuális vízállás (cm)

Mértékadó tetőzés magassága (cm)

Mértékadó tetőzés időpontja

Eddigi legnagyobb vízszint (cm)

A legnagyobb vízszint éve

Nagybajcs

650 cm

907 cm

jún. 7. 21:00-tól jún. 8. 05:00-ig

872

2002

Komárom

709 cm

845 cm

jún. 8. 17:00-23:00

802

2002

Esztergom

731 cm

813 cm

jún. 9.
04:00-07:00

771

2002

Nagymaros

691 cm

751cm

jún. 9. 13:00-16:00

714

2006

Budapest

 851 cm

891 cm

június 9. 20:00-tól jún.10. 03:00-ig

860

2006

Dunaújváros

751 cm

753 cm

június 10. éjjel

742

1965

Dunaföldvár

721 cm

-

720-725 cm

június 10-11. (tetőzés közeli)

703

1965

Paks

891 cm

885±10 cm

június 11. hajnalban

872

1965

Dombori

913 cm

910±10 cm

június 11. este

894

1965

Baja

976 cm

985±15 cm

június 12. napközben

976

1965

Mohács

932 cm

955±15 cm

június 13.

984

1965

Jelenleg 807,4 km töltésen van árvízvédelmi készültség Magyarországon.

I. fokú védekezés van 206,4 km-en (a Marcal középső szakaszán, a Sió alsó szakaszán Siótorok – Sióagárd között és a Zagyva középső szakaszán).

III. fokú védekezés van 62,4 km-en (a Rába győr-árpási, győr-koroncói szakaszán, a Marcal győr-koroncói, valamint a koroncó-mórichidai árvízvédelmi szakaszán).

Rendkívüli védekezés van 538,6 km-en (a Dunán Rajkától a déli országhatárig az állami védvonalakon).

Országos Műszak Irányító Törzs

Országos Vízügyi Főigazgatóság

2013.06.11. 12.00