Az Országos Műszaki Irányító Törzs közleménye - 2013.06.13. 11:17
Vízügyi honlap

AZ ORSZÁGOS MŰSZAKI IRÁNYÍTÓ TÖRZS KÖZLEMÉNYE

2013.06.13. 11.00 óra

Pintér Sándor belügyminiszter indítványának egyhangú elfogadásával az Országgyűlés felhatalmazta a kormányt, hogy a múlt kedden a Duna áradása miatt elrendelt veszélyhelyzetet meghosszabbítsa. A tárcavezető erről szóló, hétfőn beterjesztett indítványát - a házszabálytól eltéréssel - egy nap alatt fogadta el a parlament. Hétfőn tizenkét, a fővárostól délre fekvő Duna menti járásra is veszélyhelyzetet hirdetett ki a kormány.

Az OMIT – az Országos Műszaki Irányító Törzs szakembereinek irányításával a védekezés ütemezetten zajlik. A szakemberek felkészítették a védekezésben részt vevő egységeket a tetőzés után várható árvízi jelenségek kezelésére. A gátak állapotát folyamatosan ellenőrzik, a kritikus helyeken meghozták a megfelelő intézkedéseket. A védekezést minden védvonalon az Országos Vízügyi Főigazgatóság koordinálja.

Molnár Béla az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője elmondta: az árvízben közvetlenül nem érintett területi Vízügyi Igazgatóságok szakembereinek átcsoportosításával a teljes védvonalon biztosítják a védekezés szakmai irányítását. Az árvízben közvetlenül nem érintett területi igazgatóságokról összesen több mint 1000 szakembert csoportosítottak át.

A legnagyobb vízállások - Mohács kivételével - mindenhol meghaladták a korábban valaha mért legnagyobb szinteket. A Duna árhulláma jelenleg hosszan elnyúlóan Dunaszekcső - Mohács térségében tetőzik, 10 órakor Mohácsnál  964 cm-t észleltek, ami vélhetően a tetőző értékkel egyenlő.

Az OMIT töltésfeltáró szakcsoportot rendelt ki az elsőrendű állami és az önkormányzati védművek kritikus szakaszainak vizsgálatára, a szakcsoport folyamatos jelentéseivel segíti az Országos Műszaki Irányító Törzs munkáját.

Bátán és Baján a szükséges töltésmagasítások elkészültek, a vízügyi szakemberek véleménye szerint, a védművek állékonyak.

A Petőfi szigeten található infrastrukturális közmű létesítmények szerves részét képezi a korábban kiépített szennyvízelvezető hálózat, melynek csőhálózati elemei több ponton is keresztezik a jelenleg levonuló árhullám elleni védelemre kiépített ideiglenes védvonalat. Annak érdekében, hogy az árvíz idején a Dunai árvízszint alá kerülő csőhálózatba víz ne kerülhessen az árvíz érkezése előtt lezárták annak végpontjait. Ezen elzárások, a soha eddig nem tapasztalt magas árvízszint miatt kialakuló nagy víznyomás következtében megsérültek, aminek következtében a Duna vize betört a szennyvízhálózatba. A sziget védelmére vezényelt erők, a kirendelt vízügyi műszaki szakértők irányításával lokalizálják a szennyvízhálózat földfelszíni elemein keresztül a Petőfi szigetre feltörő, a csőhálózatban maradt szennyvízzel keveredett Kamarás-Duna vizét, valamint búvárok segítségével próbálják helyreállítani a vízoldali csővégek elzárását.

A vízügyi irányítók a szükséges, egészségügyi megelőző intézkedéseket megtették.

Annak ellenére, hogy az országot lassan elhagyja az árhullám, a vízügyi szakemberek véleménye szerint továbbra is kiemelt figyelmet kell fordítani a védművek állapotára és a szükséges védekezési terv ellátására. A korábbi árhullámok tapasztalatai rámutattak, hogy a védekezési időszak egyik legfontosabb időszaka az apadás idejére tevődik, ugyanis ilyenkor a nagyrészt földből épült árvízi művek szilárdsága, állékonysága jelentősen csökken. A vízügyi szolgálat szakembereinek ennek megfelelően a fokozott megfigyelést és a beavatkozásokhoz szükséges erőforrások helyszínen tartását ebben az időszakban is biztosítani kell.

Az Országos Műszaki Irányító Törzs szakmai véleménye szerint Budapest árvízzel érintett részein továbbra is indokolt a terület, az utak, közterek zárva tartása, annak ellenére, hogy bizonyos helyekről a víz már visszavonult. Felhívták a figyelmet arra, hogy például a Margitszigeten a talaj teljes felázása miatt, akár fakidőlésekre is lehet számítani.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság által működtetett www.vizugy.hu internetes oldal a RENDKÍVÜLI HÍR/RÉSZLETEK rovatban folyamatosan közli az aktuális árvízi információkat. A napokban ugrásszerűen megnövekedett forgalom zavartalanságát a honlap működtetői a szerverkapacitás bővítésével, a technikai háttér megerősítésével biztosítják. A lakosság számára fejlesztett térképes árvízi tájékoztató, az ÁRVÍZ 2013, androidos alkalmazással is elérhető.

A legfrissebb árvízi adatok a Dunán - 2013. június 13. 10.00 óra

Állomás

Aktuális vízállás (cm)

Mértékadó tetőzés magassága (cm)

Mértékadó tetőzés időpontja

Eddigi legnagyobb vízszint (cm)

Az eddigi  legnagyobb vízszint éve

Nagybajcs

560

907 cm

jún. 7. 21:00-tól jún. 8. 05:00-ig

872

2002

Komárom

586

845 cm

jún. 8. 17:00-23:00

802

2002

Esztergom

(06 óra)

 

608

813 cm

jún. 9.
04:00-07:00

771

2002

Nagymaros

566

751cm

jún. 9. 13:00-16:00

714

2006

Budapest

737

891 cm

június 9. 20:00-tól jún.10. 03:00-ig

860

2006

Dunaújváros

670

755 cm

június 11. 01:00

742

1965

Dunaföldvár

655

721 cm

június 11.

04:00-11:00

703

1965

Paks

847

 891 cm

június 11. 07:00-16:00

872

1965

Dombori

894

916 cm

június 11. 18:00-tól jún. 12.  03:00-ig

894

1965

Baja

983

989 cm

június 12. 05:00

976

1965

Mohács

964

~965 cm

június 13. reggel

984

1965

Jelenleg 707,7 km töltésen van árvízvédelmi készültség Magyarországon.

I. fokú védekezés van 106,7 km-en (a Marcal középső szakaszán, a Sió alsó szakaszán Siótorok – Sióagárd között).

III. fokú védekezés van 62,4 km-en (a Rába győr-árpási, győr-koroncói szakaszán, a Marcal győr-koroncói, valamint a koroncó-mórichidai árvízvédelmi szakaszán).

Rendkívüli védekezés van 538,6 km-en (a Dunán Rajkától a déli országhatárig az állami védvonalakon).

 

Országos Műszak Irányító Törzs

Országos Vízügyi Főigazgatóság

Internet: www.vizugy.hu