Töltés
TEKINTSE MEG FŐ VÍZFOLYÁSAINK LEGFRISSEBB AKTUÁLIS VÍZÁLLÁSAIT! Kattintson a részletekre.
Nagybajcs(13:00):65cm   Komárom(13:00):78cm   Esztergom(13:00):57cm   Budapest(13:00):117cm   Paks(13:00):-12cm   Baja(13:00):133cm   Duna Mohács(13:00):167cm   
Töltés
Nyomtatható verzió Küldés
A vízügyi szervezet

5.3 Területi vízgazdálkodás

A területi vízgazdálkodásban is az egyre gyakrabban előforduló szélsőséges időjárási helyzetekből fakadó vízgazdálkodási körülmények kezelésére kell felkészülni. Ez a vízkészletek megtartása (vízvisszatartás, tározás) mellett a kárelhárítás (belvízkárok, helyi vízkárok) hatékonyságának növelését, az ezt célzó művek (medrek, csatornák, szivattyútelepek) jó állapotba hozását és a jó állapot fenntartását teszik szükségessé.

A vízügyi szektor területi szervezeteinek (igazgatóságok, társulatok) egységes szakmai irányítása, szervezetileg létrehozta a vizek egységes kezelésének kereteit, ami a vízügyi szakma részéről növeli az esélyt az okszerű területi vízgazdálkodási lépések megtétele felé.

5.3.1 Helyzetértékelés, probléma térkép

A sík és dombvidéki vízrendezést- és belvízvédelmet, ma még mindig a vizek gyors levezetése jellemzi, ami drága rekonstrukciót igénylő infrastruktúrával rendelkezik. Jelenleg, a területi igények és a szakmai törekvések ellenére is a belvíz elvezetési kényszer érvényesül. A belvízvédekezésben résztvevő szervezetekkel szemben jogszabályi, kártérítési fenyegetettség van.

Ahogyan láttuk, a csapadék eredetű vízkészlet tetemes, de ezzel valójában nem gazdálkodunk. Az ebbe az irányba ható jogszabályi kényszer is roppant gyenge illetve hiányzik.

A vízelvezetésre történt berendezettség számos további következménnyel jár. Hiányzik a szűkebb értelemben vett integráció: nem vagyunk képesek a ?sok víz ? kevés víz? kérdést együttesen kezelni, azaz olyan rendszerek létrehozását elérni, ahol a belvizeket (és az árvizeket) tározni és száraz, aszályos időszakban hasznosítani tudjuk.  Ez természetesen azt is jelenti, hogy rendkívül fontos lenne a hazai vízviszonyok, készletek és igények közepette a vízgazdálkodás más szakpolitikákba történő integrálása. Számos kérdés, probléma, amit jelenleg vízgazdálkodási beavatkozással kívánunk kezelni, nem is jelentkezne (vagy csak jóval csekélyebb mértékben), ha az egyéb szakterületi politikák reformprogramjaik kidolgozása során (pl. mélylazítás, talajtározás, tájhasználat, stb.) a hazai vízgazdálkodással összefüggő specifikumokra (vízjárás, talaj, morfológia, medence jelleg, osztott vízgyűjtők, stb.) is tekintettel lennének.

Fontos itt megjegyeznünk az isztambuli víz világ konferencia legfőbb megállapítását, mely szerint a vízgazdálkodást érintő problémák legnagyobb része nem a vízügyi szektoron belül keletkezik, tehát a válaszokat és a kezelési módot is ott kell megadni, ahol az ok keletkezett. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a helyes és költséghatékony vízgazdálkodás csak ott eredményes, ahol az adottságok vízügyi beavatkozásokkal lehetőségekké emelhetők. Ehhez a terület- és tájhasználat felülvizsgálata és szükség szerinti átalakítása is szükséges.

A művek üzemeltetési és fenntartási feladatai jól kialakultak. Itt a finanszírozás kérdése a döntő. Egyértelmű, hogy a kizárólagos állami tulajdonú művekkel kapcsolatos valamennyi költség az államot terheli. A közcélú művek esetében ez a kiadás célszerűen megoszolhat az állam és az érdekeltek között. Ennek arányáról, mértékéről és magukról a művekről, amelyekre ezeket a forrásokat fordítani kell egyeztetések után szükségszerű a döntéseket meghozni.

Síkvidéki vízrendezés

A vizek visszatartásának szakmai szükségességét a Közlekedési Hírközlési és Vízügyi Minisztérium által 1991-ben kidolgozott ?A vízkárelhárítás stratégiája? című anyag alapozta meg, amely a vízrendezés területén az alábbi célkitűzéseket fogalmazza meg:

"Alapvető célkitűzés, hogy a fölös vizek kártételeinek csökkentését a lehetőségekhez mérten tározással és ne elvezetéssel oldjuk meg. Ezért a tározási lehetőségeket mind sík, mind a hegy és dombvidéken fel kell tárni és ki kell aknázni.

Törekedni kell arra, hogy a vízjárásos területeken olyan mező- illetve erdőgazdálkodás folyjék, ami kevésbé érzékeny az időszakos elöntésekre" 

"A kizárólagosan állami tulajdonban maradó művekkel szemben megfogalmazódó területhasználati igények kielégítését a kapacitásbővítő beavatkozások helyett a meglévő kapacitások jobb kihasználását megteremtő rekonstrukciós beavatkozásokkal kell biztosítani, új fejlesztéseknél, a nagytérségi vízgazdálkodás, a környezetvédelem és természetvédelem érdekeit, a vízrendezésnél a tározást, kell államilag finanszírozni"


Az anyag tehát világosan megfogalmazta, hogy a vizeket helyben kell tartani és a terület művelési ágát a területi víz és talajadottságokhoz igazítva át kell alakítani. Ebből a szemléletből kiindulva, és célkitűzésre alapozva kezdődött meg azután 1995-ben a dombvidéki tározók kataszterének elkészítése, és ennek szellemében fogalmazódott meg a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztési (VTT) koncepciója is.

Az átfogó és tározásra alapozott területi vízgazdálkodási fejlesztés azonban mind a mai napig elmaradt, sőt a VTT is árvízvédelmi programmá egyszerűsödött.

Magyarországra jellemző vízelvezető hálózati sajátosság, hogy a csatornák műtárgyakkal történő tározási célú szakaszolása, vagy a szivattyútelepek előtti kiegyenlítő tározó térfogat megépítésére, elsősorban földhasználati megfontolásokból ez ideig nem került sor. Ugyanakkor a belvízrendszerek üzemeltetése, különösen a jelentős szivattyúzási költségek miatt nagyon költséges, ráadásul az elöntések elkerülésének érdekében a szivattyútelepekhez a vizeket el kell vezetni (kormányozni) ami azt követeli meg, hogy hosszú csatornák vízvezető képességét egész évben tartsuk fenn (a nyári belvizek előfordulási valószínűsége is számottevő maradt), sőt közben átemelő szivattyútelepek, vagy provizóriumok üzemeltetésével gyorsítsuk a vizek lefolyását.

A belvízelvezetési feladatellátással kapcsolatosan azonban további alapvető konfliktusok vannak jelen a rendszerben, mégpedig:

  • a belterületei vízelvezető rendszerek kiépítésével és működtetésével kapcsolatban,
  • a bel- és külterületi rendszerek harmonizációjával kapcsolatosan,
  • a külterületi rendszerek kiépítésével és működtetésével kapcsolatosan.

Ezen konfliktusok feloldása nélkül nem lehetséges fenntartható módon ezeket a feladatokat ellátni.
A harmadlagos (volt üzemi, jelenleg önkormányzati) művek (nagyságrendileg 50 ezer km) sorsa rendezetlen, az elmúlt 20 évben gyakorlatilag nem nyúlt hozzá senki. Szükséges a rekonstrukciójuk, gondoskodni kell üzemeltetésükről, fenntartásukról, amely tipikusan vízitársulati feladat.

Dombvidéki vízrendezés

A dombvidéki vízrendezés egyik problematikus pontja az erózió. Ezzel kapcsolatban voltak EU-s elképzelések, de a talajvédelem egységes EU-s szabályozása nem fog megszületni. Vannak azonban érvényben szabályozások, így az, hogy a 12 % feletti lejtőkategóriában ne legyen szántóföldi művelés. Ezeken a lejtőkön talajvédő növényzet telepítésére kerüljön sor. Újra elő kellene venni a talajvédelem bevált elemeit, a műszaki talajvédelmet (műszaki létesítmények megfelelő kialakítását lejtős területeken) és a biológiai talajvédelmet (részben a fedettség, részben növényi vízvisszatartó rendszerek). A talajvédelem jelentő vízgazdálkodási kérdés, mert amellett, hogy csökkenti az eróziót, azaz a talajlepusztulást, csökken a tápanyag bemosódás (vízgyűjtő-gazdálkodási célkitűzés), csökken a medrek, műtárgyak feliszapolódása, kezelhetőbb a helyi-vízkár elleni védekezés, csökken a völgyfenéki terhelés.

A dombvidéki problémák másik oka, hogy a bekövetkező vízkár jelenségek rendkívüli hevessége miatt nem lehet a védekezés operatív eszközeivel beavatkozni, csak a prevenció jegyében megépített tározók nyújtanak lehetőséget a kellő védelemre. A harmadik, hogy a dombvidék gazdasági és társadalmi fejlődéséhez szervesen hozzátartoznak azok a tározók, amelyek vízkészlet megteremés, túrizmus, horgászat és halászat, vagy sportolás céljaira használhatók. A dombvidéki tározók esetében így megkülönböztetünk, számos funkció érdekében létesülőt, de közös tulajdonságuk, hogy árvíz befogadására álljon rendelkezésre szabad térfogatuk. Másrészt ezeknek a tározóknak kiemelten fontos a fenntartása, ami elsősorban a feliszapolódás elleni védelemben kell, hogy megnyilvánuljon.

A tározók, csak nagyon nehezen, messze a kívánatos mértéktől elmaradva épülnek, aminek egyik oka a NATURA 2000 területek miatti ellentétek, a másik a területek tulajdon viszonyainak sokszínűsége.

Másik probléma, hogy a meglévő tározók üzemeltetése nem megfelelő. Erre vonatkozóan a 2010.-évi események szolgáltak példával.  Azt tapasztaltuk, hogy a halastavak feliszapolódtak, a szükséges tározó kapacitással nem rendelkeznek, ezért a túlfolyók lezárásával igyekeznek a szükséges vízmélységet biztosítani, súlyosan veszélyeztetve ezzel a tó üzembiztonságát.


Térségi vízszétosztás, öntözés

A felszíni vizek egyenlőtlen területi és időbeni eloszlása párosulva az igények ettől jelentősen eltérő megjelenésével hangsúlyozottan kiemeli a vízkészletekkel való tervszerű gazdálkodás (térségi vízszétosztó rendszerek fejlesztése) fontosságát.

Magyarország a Föld egyik legzártabb medencéjében, annak legmélyebb fekvésű részén helyezkedik el. A lefolyástalan, vagy elöntésnek kitett területek aránya nagy. Felszíni vizeink átlagos lefolyása 118 milliárd m3/év, de ennek 95 %-a külföldről származik. A vizek háromnegyed része a Duna, a Tisza és a Dráva medrében található. Az egy főre vetített felszíni vízkészletünk a legnagyobb Európában, de nagy része a Dunához kötődik. Az országon belül képződő vízkészlet ugyanakkor a legkisebb a kontinensen (6 milliárd m3/év, 5 %). Bár a területre hulló 56 milliárd m3 csapadék a teljes vízkészlet közel felével egyenlő, az éghajlati adottságok következtében mégis ilyen kismértékű a hazai lefolyás, ráadásul ebből is mindössze 1 milliárd m3-t hasznosítunk. Látható, hogy ésszerű vízvisszatartás és csapadékvíz-gazdálkodás révén a vízgazdálkodás és a mezőgazdaság tartalékai számottevőek.

Leszögezhetjük, hogy felszíni vizek tekintetében (az ökológiailag szükséges vízhozam mederben hagyásával) a legnagyobb vízigény jelenleg és a jövőben is a mezőgazdaság vonatkozásában merül fel.

Napjainkban Magyarországon kb. 100 ezer hektárt öntöznek. Az öntözés visszaesésének az a fő oka, hogy az öntözés költségeit nem lehet érvényesíteni a megtermelt termények árában. Az öntözési költségek döntő része (70-90 %-a) a táblán belül keletkezik, hiszen a víznek a növényhez juttatása csak jelentős energia bevitel révén lehetséges. Ugyanakkor az öntözés szempontjából jelentős növények (szántóföldi zöldség, cukorrépa) a feldolgozó kapacitás megszűnése miatt került ki az öntözési kultúrából, csökkentve az öntözött területet. Az öntözés fejlesztése, az öntözéses gazdálkodásba vont növények, és a feldolgozó kapacitás tehát jelentősen összefügg.

5.3.2 Célmeghatározás, eszközrendszer

A területi vízgazdálkodás alapvető célkitűzése, hogy a fölös vizek és a hiányzó vizek kártételeinek csökkentését egyaránt tározással (vízvisszatartással) oldjuk meg. Ezért a tározási lehetőségeket mind a sík-, mind a hegy- és dombvidéken ki kell aknázni, az egyenlőtlen területi vízhozzáférést víz átvezetésekkel kell kiegyenlíteni.

Síkvidéki vízrendezés

A síkvidéki vízrendezésnek is alapvető célkitűzése, hogy a fölös vizek kártételeinek csökkentését tározással (vízvisszatartással) és ne elvezetéssel oldjuk meg, de ezzel együtt, vagy inkább ennek elérése érdekében törekedni kell arra, hogy a vízjárásos területeken olyan mező illetve erdőgazdálkodás folyjék, ami kevésbé érzékeny az időszakos elöntésekre.

A síkvidéki vízrendezési tározás kulcskérdése, hogy lehet-e fokozni a talajtározást (a talaj a legnagyobb tározótér), hiszen a Vidékfejlesztési Minisztérium egységes személetet, fejlesztést, dotációt, pályázati lehetőséget jelent ebben a kérdésben. A síkvidéki vízrendezés megkerülhetetlen kérdése a talajtározás lehetőségeinek növelése, hiszen így a növények számára felhasználható vízkészlet jön létre.

A mély fekvésű, rendszeres belvízjárta, talajhibás területeket ki kell-e venni a szántóföldi termelésből, így a víztelenítésből is. Művelési ág váltást, területcserét kel szorgalmazni annak érdekében, hogy a drágán vízteleníthető területek vízelvezetési költségeinek megtakarítása mellett, a vízvisszatartásra alkalmas területek nagysága is növekedjen.

A vízvisszatartás lehetőségeinek növelése javítja a belvízvédekezés hatékonyságát, de ahol káros mértékben (elöntésben) van jelen a víz, onnan azt el kell vezetni. A vízvisszatartás előtérbe kerülése semmiképpen nem járhat együtt az elvezető művek állapotának romlásával, a szükséges fejlesztések és felújítások elmaradásával.

A szivattyúzási költségek, a belvízlevezető-csatornák üzem- és védekezési költsége a tározással csökkenthető lenne - amit a vonatkozó 2006-ban és 2008-ban készített tanulmányok igazolnak is.

Az előkészítő számítások az alábbi eredményekre vezettek:

Új tározó 2008-évi felmérés szerint: 739 helyen, 141 000 ha-on, 400 millió m3 (1991 évi felmérés szerint, síkvidéken 2000 db 5 ha-nál nagyobb terepmélyedést azonosítottunk. Bíró G 1991). Medertározással további: 19 millió m3, a Homokhátságon: 180 millió m3-t (2 m-t meghaladó duzzasztással: 3000 ha-on 37 millió m3, Műtárgy nélküli területi elöntéssel: 12000 ha-on 70 millió m3, Természet közeli vízrendezéssel 13000 ha-on 72 millió m3)

A meglévő, (a KÖVIZIG kezelésű állandó és ideiglenes tározókat számítva) 43 000 hektáron visszatartható 226 millió m3 víz figyelembevételével, összesen 824 millió m3 víz tározására tudunk berendezkedni, 212 ezer ha igénybevételével.  Ezt a programot neveztük a korábbiakban ?Belvízreform?-nak. Vízügyi szempontból a ?belvízreform? a szivattyúzási feladatok, valamint a csatornaműködtetési költségek csökkentését, és az aszály elleni küzdelemben is fontos szerepet betöltő tározók kialakítását jelenti.

Dombvidéki vízrendezés

A dombvidéki területek gazdasági és társadalmi igények szerinti használatának feltétele a tározás széles körű alkalmazásának biztosítása.

A program pedig, az alábbiakban bemutatott térkép szerinti részletességgel 1995-óta kidolgozott:

A fejlesztés összegzéseként elmondható, hogy jelenleg van: 1957 db dombvidéki tározónk, összesen 354 millió m3 tározó térfogattal (ebből: 1642 db halastó 186 millió m3) és a felmérések szerint építhető: 109 db. 114 millió m3 tározó térfogattal. a feladathoz a rekonstrukció is hozzátartozik.

Térségi vízszétosztás, öntözés

Az aszálykár-elhárítás, illetve a természetes okok, vagy a gazdaság fejlesztéséhez viszonyított vízhiány fő beavatkozási módja a vízszolgáltatás. Addig, amíg a technológiai öntözés jól megszervezhető, de sok előzetes felkészülést igényel (medrek kitisztítása, átmosatása, feltöltése, addig az aszálykár-elhárítást az állam fizeti.

Az öntözés a felszíni vízkészlet-gazdálkodás meghatározó tényezője, legalábbis a vízigények oldaláról. Itt - területfejlesztési tervek hiánya miatt - az alábbiakban azt vesszük számba, hogy az ország egyes részein a szabad készletek mekkora területek öntözésére elégségesek.

Az Alföldön a szabad felszín alatti vízkészlet elhanyagolható, öntözésre csak az egyéb vízhasználatok csökkentésével lehetne számottevő készleteket biztosítani.

A Dunántúl nem hegyvidéki területein mintegy 1100 millió m3 szabad vízkészlettel rendelkezünk. Miután teljes kihasználtság nem lehetséges, a tapasztalatok szerint a szabad készletek mintegy harmada 180-210 ezer ha öntözésére elegendő. A tározók vízkészlet-gazdálkodási célú hasznosításának növelésével az öntözhető terület tovább növelhető.

A Tisza vízgyűjtőjén a külföldi eredetű készleteket, a tározást és az átvezetéseket is figyelembe véve, a szabad felszíni vízkészlet 93 m3/s. Ebből az egyelőre bizonytalanul ismert ökológiai célokra (például a Hortobágy-Berettyó és a Körösök ökológiai vízigénye) fenntartandó készlet levonását követő maradék mintegy 120-140 ezer ha öntözésére ad lehetőséget.

A Duna-völgyben a Ráckevei-Soroksári-Dunából (RSD) kivezetett vízmennyiség jelenleg kevesebb, mint 10 % arányban van lekötve, így a szabad készlet további 50-60 ezer ha-nak felel meg.

A Kis-Rába rendszerben a szabad kisvízi készlet kb. 20-25 ezer ha öntözését teszi lehetővé.

Látható, hogy a szabad vízkészletekből - újabb tározók és átvezetések nélkül, de a Tisza vízgyűjtő külföldről érkező kisvízi hozamának megőrzésével - összesen további 400 ezer ha körüli szántóföldi öntözés valósítható meg. Ha ebből az intenzív öntözésre 80 ezer ha-t feltételezünk (kétszeres vízigénnyel), akkor a szántóföldi területekre mintegy 240 ezer ha marad. Ezek a területek a nyilvántartás szerint jelenleg öntözött területekkel együtt (kb. 30 ezer ha intenzív és 70 ezer ha szántóföldi) a távlati igények (150, illetve 500 ezer ha) közel kétharmadát teszi ki. 

Rendkívül fontos a víztakarékos öntözési technológiák elterjesztése, sőt az engedélyezési eljárások és támogatási rendszerek kidolgozása során figyelembe vétele.

Az öntözési célú vízigények kielégítését elsősorban felszíni és partiszűréses vízkészletekből kell megoldani, mivel ezek állandó megújulása biztosított és nagy mennyiségben állhatnak rendelkezésre.

A felszíni és partiszűréses vízkészletek egyenlőtlen területi rendelkezésre állása miatt célszerűen öntöző vezetékek (öntöző fürtök) kiépítésében lehet gondolkodni.

A felszín alatti vízkészletek mezőgazdasági hasznosítása terén újra kell gondolni a karsztvíz készletek felhasználhatóságát, hiszen pl. a Dunántúli-középhegységben a karsztvízszintek már olyan mértékben megemelkedtek a karszt regenerációs folyamat keretében, hogy helyenként elvezetésük megoldása igen költséges a vízkár megelőzése érdekében.

A vízkészletekkel való ésszerűen tervszerű gazdálkodás a jelenleginél sokkal hatékonyabb területhasználatot tesz lehetővé, elsősorban a mezőgazdasági vízhasznosítás, a vidékfejlesztés területén. A jelentős külföldről származó készletek lehetővé teszik az ország vízzel jól ellátott térségeiben (felszíni vizek szempontjából a nagy folyók melletti területek, a Duna-völgyi síkság, a Tisza-Körös rendszerbe bekapcsolt területek, felszín alatti vizek szempontjából pedig a Szigetköz és a Dunántúl dombvidéki területei) vízigényes növények termesztését. A Duna, a Dráva és a Mura vízkészlete gyakorlatilag korlátlan fejlesztést tesz lehetővé, azt sokkal inkább a piaci viszonyok és a vízszolgáltatás megfizethetősége dönti el.

Az öntözésre fordított vízmennyiség a felszíni vizek tekintetében messze elmarad a lehetőségektől, a felszín alatti vizek öntözési célú felhasználására viszont növekszik az igény, de ez főként az Alföld vízhiányos területeire esik.  A készletek és az igények összehangolása a legfontosabb feladat.

Új beruházások megvalósítására is szükség van, ilyenek a Jászsági főcsatorna meghosszabbítása, a CIVAQUA program megvalósítása, vagy a Homokhátság vízgazdálkodásának javítása. Mindez, csak feltételt teremt, de elengedhetetlen a hazai aszálykár elhárítás stratégiájának kidolgozása is, ami, hasonlóan az árvíz illetve belvíz károkozásaival szembeni szervezett fellépésre ugyan olyan kereteket teremt az aszály elleni küzdelemben is.

5.3.3 Intézkedések

Rövid-távú teendők (2012):

  • a belvizek hasznosítása és károkozásaink mérséklése érdekében el kell rendelni a belvízrendszerek egységes kezelését, különösen annak tározását megalapozó (EU finanszírozású nagy projekt) döntés-előkészítő tanulmány elkészítésére vonatkozó pályázat kiírását.
  • A 2010. évi rendkívüli árvíz során a dombvidéki tározók és halastavak ?viselkedésével? kapcsolatos tapasztalatok alapján ki kell dolgozni a ?jó halászati és horgászati gyakorlat? alkalmazásának módszertanát és annak alkalmazási és működtetési feltételeit.
  • a dombvidéki tározós program felülvizsgálata és tervezési feladatainak kijelölése
  • Térségi víz szétosztási projektek indításának műszaki, gazdasági, terület használati, feltételeit kell megvizsgálni, különös tekintettel a vízkészletek elosztásának éghajlat-változási kényszereire, az "Új Széchényi tervben" megfogalmazott gazdasági és belvízi hajózási fejlesztésekre. Ennek kertében vizsgálni kell a Jászsági főcsatorna meghosszabbítására korábban kidolgozott elképzeléseket, a CIVAQUA nevű fejlesztés megvalósításának lehetőségeit és mérlegelni kell a DTCS projektként való indítását is.
  • Felül kell vizsgálni az öntözési, vagy más, mezőgazdasági célú vízhasználat díj mentességének illetve támogatásának kérdését.
  • A területi tározással összhangban ki kel dolgozni a terület használati váltás mikéntjét, és támogatási rendjét.

Középtávú teendők (-2014):

  • A káros mennyiségű víz gyors elvezetése megmaradó igény, ezért gyakori feszültségteremtő körülmény a mesterségesen kiegyenesített (elsősorban dombvidéki) vízfolyások, trapéz alakú medrek jelenléte, amit a VGT módosítani javasol. Ennek kapcsán önálló projekt keretében gondoskodni kell a kisvízfolyások több célt együttesen kielégítő rendezésének feladatáról, amihez első körben a rendezés tervezési irányelveit kell kidolgozni.
  • A ?dombvidéki tározós program? megindításának megalapozása és előkészítése a tulajdoni, a műszaki az üzemeltetési, a hasznosítási feltételek tisztázásával és azzal a megkötéssel, hogy a tározók üzemrendjét, a tározók alatti vízfolyások folyamatos vízellátásának lehetőség szerinti biztosítására figyelemmel kell kialakítani.
  • Ki kell dolgozni az aszálystratégiát, és a vízhiány kezelésének programját.

Hosszú távú teendők (-2020):

  • A tározós programok kertében szükséges beavatkozások végrehajtása.
Fel Fel
  1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18